Megszólalt a jászberényi kórház főigazgatója a megszűnő rendelésről

Jogszabályi környezetváltozással indokolta a neurológusok távozását.

Mint ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a jászberényi kórházban tavaly év végén – a városvezetés tudta nélkül – megszűnt a gyermekneurológiai szakrendelés. Azóta csak új betegeket fogad a Szent Erzsébet Kórház szakrendelése, és bár az osztály ugyan újraindult, a régebb óta odajáró több száz gyereknek Budapestre kell járnia.

A jászberényi kórház vezetője most közleményben részletezte, milyen okok vezettek odáig, hogy egy időre megszűnjön a gyermekneurológiai szakrendelés. Emellett tisztázta azt is, hogy április 30-tól újraindul a rendelés. Dr. Besenyei Orsolya főigazgató a közleményében – melyet teljes terjedelmében az ATV tett közzé – úgy fogalmaz:

"A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház határozott célkitűzése, hogy intézményünk a jászsági emberek megelégedésére működjön, ennek pedig része a közvélemény hatékony tájékoztatása is. Megbízott főigazgatóként, több alkalommal is egyeztettem Budai Lóránt polgármesterrel és részletesen ismertettem a kórházban zajló folyamatokat. Úgy gondoltam: egyértelművé tettem polgármester úr számára is, hogy a híresztelésekkel ellentétben kórházunkban biztosított a folyamatos betegellátás. [....]

A két korábbi gyermekneurológus távozásának oka, hogy a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház és a gyermekneurológusok között létrejött személyes közreműködői szerződés a jogszabályi környezetváltozás miatt 2023.12.31-vel megszűnt. A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház felvette a kapcsolatot a korábban rendelést végző gyermekneurológusokkal, ám az ő bérigényük havi bruttó 676.800- forint/fő díjazást, lebontva bruttó 84.600.- forintos óradíjat jelentett volna. Ezért az összegért nevezett szakorvosok havi 1 napot rendeltek volna.

Tekintettel arra, hogy a Gyermekneurológiai Szakrendelésre szükség van kórházunkban, a jogszabályban meghatározottaknak megfelelően egészségügyi szolgálati jogviszony keretében a korábbi orvosainknak ajánlatot tettünk, amit a nevezett gyermekneurológusok visszautasítottak, a megállapodás ezért nem jött létre. 

Így a Jászberényi Szent Erzsébet Kórházban a Gyermekneurológiai Szakrendelés 2024. januártól márciusig szünetelt. Ezen időszak alatt a Nemzeti Népegészségügyi- és Gyógyszerészeti Központ kijelölése alapján a betegek részére a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjának Gyermekneurológiai Osztálya került kijelölésre. 

2024 áprilisától a gyermekneurológiai szakrendelést Dr. Pál Szabolcs gyermekneurológus vette át. Az első rendelés április 30. napján lesz. Dr. Pál Szabolcs minden gyermekneurológiai kórképben szenvedő gyermeket el fog látni, függetlenül attól, hogy a gyermeket ki kezelte." 

Az az állítás, ami a közösségi médiában olvasható, hogy az új gyermekneurológus a jövőben nem vállalja a „korábbi doktorék” betegeit: NEM VALÓS. [...]

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a Dunántúlon erőteljessé válik a felhőképződés, és a déli óráktól előbb északnyugaton, majd a középső országrészben is előfordulhat néhol zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, a Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű.Késő estére 17 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!