Ma van az orvosok napja: így fejezze ki háláját!

Az orvosi hivatásnak nem volt saját napja Magyarországon, de mostantól már van. Ma meg lehet köszönni orvosainknak azt, amit értünk tettek.

Magyarország a világ hatodik országaként indítja útjára az Orvosok Napja hagyományát, és 2015 március 30-án már itthon is megemlékezünk gyógyítóinkról. Ezen a napon a páciensek megköszönhetik orvosaik munkáját, és apró gesztusokkal fejezhetik ki elismerésüket.

Míg egyes országokban szegfűvel, kitűzőkkel, képeslapokkal emlékeznek, a szervezők itthon a közösségi média segítségével szeretnék meghonosítani ezt a napot, s kifejezni a páciensek kollektív köszönetét. A kezdeményezést bevezető YouTube videó mellett köszönetét bárki kinyilváníthatja a legkésőbb március 30-án elinduló orvosoknapja.com oldalon, illetve a Facebookon.

Mentőink világújdonságnak számító módszereket és eszközöket alkalmaztak az elmúlt századokban. A vasúti mentővagon és a rohamkocsi egyaránt "magyar találmány". Sorozatunk első részében a vasúti mentéssel és az 1887-ben alapított budapesti mentőintézménnyel foglalkozunk. Tudjon meg többet! Magyarországon különösen időszerű egy ilyen nap elindítása, mivel a Magyar Orvosi Kamara kutatása szerint a hazai orvostársadalom egészségügyi állapota rosszabb, leterheltsége pedig nagyobb a teljes lakosság statisztikai átlagánál. Egy átlagos orvos ma mintegy heti 70 órát dolgozik ügyelettel, utazással együtt, gyakran kettő vagy három munkahely között ingázva.

A lakossághoz képest az orvosok körében jóval gyakoribb a magas vérnyomás, egyharmaduknál jelentkezik, de pusztít a stressz okozta rák, és jelentősek a mozgásszervi és az emésztőszervi betegségek is. A nem megfelelő anyagi helyzet és a túlterheltség miatt az orvosok 17 százaléka tervezi, hogy a következő egy-két éven belül külföldön folytatja a hivatását, ami azt jelentheti, hogy további 5 ezer orvos kerülhet ki a magyar ellátórendszerből.

Ha ezt a folyamatot nem is tudja megállítani, de mindenképpen a minimális tisztelet kifejeződéseként fogja fel ez a napot az ötletgazda Straub Fanni, aki a Foglaljorvost.hu oldalt működteti 2011 óta, s közel 800 hazai orvossal, magánrendelővel és diagnosztikai centrummal van kapcsolatban. Az oldal négy év alatt több mint 30 ezer páciensnek segített már megtalálni a legjobb orvost, és lefoglalni a legmegfelelőbb időpontot online. Fanni munkájánál fogva napi szinten érzi, hogy az orvosok milyen környezetben, milyen fizikai s lelki megterhelés közepette végzik életmentő és életvédő hivatásukat.

"Egy apró emberi gesztussal szeretnénk közelebb hozni egymáshoz a betegeket és az orvosokat, s egy pillanatra mosolyt csalni orvosaink arcára. Célunk, hogy az orvosok újra hétköznapi hőseink legyenek, és legalább ezen a napon kiemelt figyelmet és tiszteletet kapjanak tőlünk. Kérjük, hogy mindenki, aki teheti, ezen a napon lepje meg szeretett orvosát valamilyen figyelmességgel, és március 30-ától keresse fel a www.orvosoknapja.com weboldalt, hogy kifejezze pozitív érzéseit" - mondja Straub Fanni.

Az alapítók olyan kezdeményezést kívánnak elindítani, ami nem a pénzről, hanem valóban a köszönetről, az orvosok fáradságos munkájának elismeréséről szól. "Ha ettől jobb kedvre derülnek akár egy pillanatra vagy egy napra az orvosaink, s hozzájárulhatunk a közérzetük javulásához, akkor talán segíthetünk újra felépíteni azt a bizalmat orvos és beteg között, amire ma még nagyobb szükség van, mint valaha" - teszi hozzá a főszervező.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

A gomolyfelhők nagyrészt feloszlanak, és a legtöbb helyen kiderül az ég, majd északi, északnyugati irányból fátyolfelhők érkeznek. Csapadék nem lesz. A helyenként még élénk északias szél gyengül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között alakul, de hidegre hajlamos, szélcsendes helyeken ennél pár fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?