Közösen mentettek életet rendőrök és járókelők Szegeden

Az utcán lett rosszul hétfő délelőtt egy idős nő Szegeden, de a járókelők és a közelben járőröző rendőrök együttműködésének köszönhetően sikerült megmenteni az életét.

A történtekről a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság számolt be a Facebookon. A poszt szerint Kiss Zoltán r. őrmester és Lévai József r. főtörzsőrmester éppen a belvárosban járőröztek, amikor egy járókelő a segítségüket kérve leintette őket. Mint kiderült, egy 74 éves helyi nő rosszul lett az utcán, majd összeesett. A két járőr azonnal kiszállt a szolgálati autóból, és a járdán fekvő asszonyhoz siettek.

Miközben a járókelők kihívták a mentőket, az egyenruhások megvizsgálták a bajbajutottat, felismerve, hogy nincs légzése. A hátára fektették, elsőként pedig egy orvostanhallgató kezdte meg az alapszintű újraélesztést, majd Kiss őrmester folytatta a mellkaskompressziót. Az Országos Mentőszolgálat rövidesen megérkező egysége aztán stabilizálni tudta a beteg állapotát, akit végül kórházba szállítottak.

Kik legyenek 2024 Egészséghősei?
Van olyan egészségügyi dolgozó, akinek sokat köszönhetsz? Aki emberségesen állt hozzád vagy egy szerettedhez?
Most itt az alkalom, hogy viszonozd!
Add le jelölésed október 31-ig az Év Mentőse, az Év Ápolója, az Év Orvosasszisztense vagy az Év Civil Egészséghőse kategóriában! Jelölés és további információ: egeszseghosok.hazipatika.com

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!