Koronavírus: mit mond a halálozási ráta?

Március közepéhez közeledve a koronavírus-fertőzés miatt igazoltan megbetegedettek száma meghaladta a 120 ezret, és már több mint 4500 a halálos áldozat. Azaz a kór globális halálozási aránya a 4 százalék felé tart. E számok azonban a járvány történetének csak egy részét mondják el. A koronavírus valóságos halálozási rátáját jelenleg nehéz meghatározni.

A koronavírus-járvány miatt kisebbfajta pánik lett úrrá a világon, amit elsősorban a COVID-19 betegség meglehetősen magas halálozási rátája okoz. Ha ugyanis száz fertőzöttből 3-4 meghal, az már veszélyt jelent, még akkor is, ha tudjuk, hogy az áldozatok elsősorban idős és beteg emberek. Ki szeretne ugyanis olyan fertőzést összeszedni (túl azon, hogy a saját élete miatt is aggódhat valamelyest), amely megölheti a szüleit vagy nagyszüleit?! Az aggodalmat az sem enyhíti, hogy a sokkal szélesebb körben elterjedt másik légzőszervi fertőzés, az influenza - amelynek 1 százalék alatti a halálozási rátája -, több embert vihet magával, mint a fél világot éppen megbénító koronavírus.

koronavírus
Ahogy nő a tesztek száma, egyre több a beteg, és változik a halálozási ráta - Fotó: Getty Images

Egyes számítások szerint a SARS-Cov2 jelenlegi fertőzési trendjét alapul véve néhány hónap alatt a világ népességének nagyobbik felét megfertőzheti, s ha a jelenlegi halálozási rátával számolunk, akkor a halottak száma 100-200 millió közé emelkedhet. Csakhogy ez a számítás nyilvánvalóan hamis. A fertőzés kiterjedtsége valóban óriási lehet, és néhány hónap múlva akár több milliárd embert érinthet. De a halálozási arányszám más kérdés. Amikor a járvány kiindulópontján, Vuhanban megugrott a súlyos betegek száma, a kínai járványügyi hatóság adatai szerint a COVID-19-ben megbetegedettek halálozási rátája 16 százalékos volt január 1-je és 10-e között. Február 1-je és 11-e között viszont már nem egészen 1 százalékot mértek. Vajon mi történt egyetlen hónap alatt?

A halál lassabban arat, mit gondolták

Megváltozott a ráta osztója. A szűrések megindulásával már nem csak azokat az embereket találták meg, akik súlyosan megbetegedtek, és orvosi vagy kórházi ellátásra volt szükségük. Olyanok is az egészségügyi hatóságok látókörébe kerültek, akik a tüneteikkel nem feltétlenül fordultak volna orvoshoz, vagy a fertőzés lefolyása annyira enyhe volt náluk, ami nem indokolta, hogy betegként gondoljanak magukra. Mivel sok lett az igazolt fertőzött és a halálesetek száma ehhez képest lassan emelkedett, a mortalitási ráta zuhanni kezdett. Ha hozzávesszük, hogy az enyhe tüneteket mutató embereket soha nem diagnosztizálták koronavírussal - s feltételezve, hogy a többségük meggyógyult -, ez arra vall, hogy a halálozási arány a valóságban sokkal alacsonyabb, mint amennyit hivatalosan bármikor is számoltak. Végül is, ahogy egyre több ember szerez tudomást a vírusról és esik át a teszten, a kutatók annál pontosabb becsléseket készíthetnek a halálozási arányról.

Jamie Metzl, a WHO szakértője a Bustle magazinnak erről azt mondta, hogy a számok a következő hetekben ingadozni fognak. Szerinte ahogy a tesztelési kapacitás javul, rá fogunk jönni, hogy a koronavírus sokkal szélesebb körben terjedt el, mint ahogyan azt jelenleg nyilvántartjuk. Ebből az következik, hogy ha a halálozási számok emelkednek is, a halálozás rátája attól még csökkenhet.

Az átlagok elfedik a lényeget

Amikor megpróbáljuk megérteni, hogy a becsült halálozási arány mit is jelent a gyakorlatban, nem szabad elfelejtenünk, hogy nem minden ember hal meg azonos eséllyel egy adott betegségben. A koronavírus légzőszervi fertőzés, így a gyenge tüdejű emberek vagy más egészségi problémákkal küzdők nagyobb valószínűséggel lesznek súlyosan betegek, vagy halnak meg, mint az erősek és egészségesek. A The New York Times a kínai járványügyi hatóság március elején közzétett adatait idézve arról ír , hogy bár a kínai férfiak és nők meglehetősen egyenlő mértékben fertőződtek meg, a férfiak halálozási aránya 2,8 százalék volt, míg a nőké csak 1,7 százalék. Erre válasz lehet például a férfiak és a nők genetikai különbsége, de az is, hogy Kínában a férfiak nagyobb arányban dohányoznak (50 százalék), mint a nők (2 százalék). Az életkor hatásáról sem feledkezhetünk meg. Olaszországban például, a járvány jelenlegi európai gócpontjában a COVID-19-ben elhunytak átlagéletkora 80 év felett van.

Ha megnézzük, hogy milyen egészségi problémák járulhattak hozzá a COVID-19-fertőzés halálos kimeneteléhez, akkor azt látjuk, hogy a kardiovaszkuláris betegséggel küzdőknél 10,5 százalék, a cukorbetegeknél 7,3 százalék, krónikus légzőszervi betegség esetén 6,3 százalék, magas vérnyomásnál 6,0 százalék, ráknál 5,6 százalék, egyéb súlyos betegségeknél összességében 0,9 százalék volt a halálozási ráta. Azaz, annak kell leginkább tartania a koronavírustól, aki idős és valamilyen krónikus betegsége van. Részletek!

A halálozási statisztikákból tehát nem lehet érdemi következtetéseket levonni, sem az egyén, sem egy adott populáció számára. Nem olvashatják ki belőlük, hogy mekkora valószínűséggel fertőződnek, illetve betegednek meg, s annak mi lehet a végkifejlete. A számok azonban segítenek megérteni a járvány kiterjedtségét és súlyosságát. Persze sejtjük, hogy aki beteg, idős vagy egészségtelen életmódot folytat, rosszabbul járhat.

Nekünk magyaroknak pedig ez a járvány mutathatja meg, hogy a rémesen rossz egészségi mutatóinkkal, a rengeteg krónikus betegünkkel , a híresen egészségtelen életvitelünkkel és a lerobbant egészségügyünkkel mekkora veszélyben is vagyunk valójában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.