Komplex segítség a szenvedélybetegeknek

Volt állami gondozott, többnyire roma származású, egyszerre akár több függőségtől is szenvedő fiatalokon segítenek azok a szakemberek, akik elvégezték a norvég támogatással tartott speciális "mesterkurzust" - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán az MTI-vel.

A programot szociális, egészségügyi, oktatási szakembereknek, büntetés-végrehajtási intézményekben dolgozó nevelőknek, felügyelőknek, civil és egyházi, valamint alapítványi szervezetek képviselőinek indította az ÁNTSZ, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) és a Diótörés Alapítvány.

A 18 hónapon át tartó kurzust a norvég-magyar projekt támogatta 280 millió forinttal. A mesterkurzus során a norvég Tyrilli Alapítvány munkája alapján olyan rehabilitációs technikákkal ismerkedhettek meg a szakemberek, amelyek hátrányos helyzetű, veszélyeztetett fiatalok egészségfejlesztését, egészségmegőrzését szolgálják.

A szerhasználó, alkoholista, szenvedélybeteg, hajléktalan emberek egészségi állapota megromlik, alultápláltak, könnyen kapnak el fertőző betegségeket, és mentális problémáik vannak - mutatott rá az ÁNTSZ, hangsúlyozva, hogy ezek az emberek sokszor egyáltalán nem tartanak fenn családi kapcsolatokat, gyakori bűnelkövetők, alacsonyan képzettek. Külön problémát jelent, hogy 18 év alattiak számára Magyarországon nincs drogrehabilitációs lehetőség - tették hozzá.

A közlemény szerint a mesterkurzuson a szakemberek olyan kommunikációs technikákkal ismerkedhettek meg, amelyekkel egyenrangú félként tudnak szólni a segítségre szorulókhoz. Büntetés-végrehajtási alapismereteket tanultak, valamint megtudhatták, hogyan lehet felismerni, illetve megelőzni egyes fertőző betegségeket, járványokat.

A komplex egészségügyi, szociális és foglalkoztatási támogatást célzó intézményt szerdán avatta fel Siri Ellen Sletner, Norvégia magyarországi nagykövete és Paller Judit országos tiszti főorvos Budapesten, a VII. kerületi Kertész utcában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?