Kivonnak egy gyógykrémet a patikákból

Több vásárló is panaszkodott egy gyógyszertári krém állaga miatt, amit ezért kivontak a forgalomból.

Minőségi hiba gyanúja miatt a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ felfüggesztette a Viracik 50 mg/g krém (OGYI-T-23653) elnevezésű gyógyszer C0405 számú tételének forgalmazását - írja az economx.

A Viracik krém a Herpes simplex vírus fertőzés által okozott bőrsérülések (léziók) kezelésére javallt, beleértve az ajakherpeszt és a nemi szerveken kialakuló, úgynevezett genitális herpeszfertőzést is.

Az NNGY határozata szerint tavaly és idén eddig összesen 9 minőségi hibaa bejelentés érkezett 15 tubussal kapcsolatban, miután a betegek visszavitték a gyógyszertárakba a készítményt, aminek az állagát nem találták megfelelőnek.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

A gyártó is kivizsgálta az esetet, ők azonban nem tártak fel olyan eltérést, ami a bejelentett hibát okozhatta volna. Ezért a benyújtott panasz a gyártó szerint nem megerősítettnek tekinthető. 

Ugyanakkor a forgalomba hozatali engedélyért felelős Medico Uno Pharmaceuticals SE Európai Részvénytársaság a gyártó cég állásfoglalása ellenére az ismétlődő panaszok miatt az érintett krém további forgalmazásának felfüggesztését kérte a minőségi hiba okának feltárásáig.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd, valamint rétegfelhőzet is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, hajnalban erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!