Kipusztulóban a gyógynövények?

Egy nemzetközi tanulmány szerint világszerte csaknem 400 gyógynövényt kipusztulás fenyeget.

A Botanikus Kertek Nemzetközi Szövetsége szerint a környezetszennyezés, az erdőirtás és az intenzív gyűjtés miatt több ezer gyógynövény került veszélybe világszerte. Ezek között van a tiszafa illetve több liliomfaj, amelyeket a hagyományos kínai orvoslásban például szívbetegeknek szoktak adni. Némelyiket a szép virága miatt gyűjtik tömegével, és dísznövényként árulják. A kutatás szerint csaknem 400 féle növényt kipusztulás fenyeget, és ez akadályozza az új gyógymódok kifejlesztését. Olyan növények is eltűnhetnek a Föld színéről, amelyek kulcsfontosságúak lehetnek például a rák vagy az AIDS kezelésében.

Magyarország kedvező helyen fekszik a Kárpát-medencében, hiszen a napsütéses órák száma jóval magasabb a környező országokénál. Akár "gyógynövény nagyhatalom" is lehetnénk, mert nagy mennyiségben teremnek, és mindig jó exportcikknek számítottak - mondta a Független Hírügynökségnek Gillich István gyógynövény-szakértő. Hozzátette: a civilizáció terjedése és a környezetszennyezés azonban már az itthoni gyógynövény-lelőhelyeket is elérte. A városok, utak környékén elszennyeződik a levegő, a talaj, sőt akár a talajvíz is, ami rontja a növények minőségét - tette hozzá.

Szerencsére Magyarországon a helyzet még nem kritikus ebből a szempontból. A lakott területektől távolabb vannak még olyan helyek, ahol tiszta a levegő, a talajt pedig nem műtrágyázzák, vagyis kiváló minőségűek a gyógynövények. Itt a gyűjtőknek csak kell arra vigyázniuk: ne tarolják le az élővilágot, hogy jövőre is kinőhessenek a növények - mondta Gillich István.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A Dunántúlon szinte zavartalanul napos idő várható. Hazánk keleti felén gomolyfelhők képződnek, amelyek délután szétterülve arrafelé erősen felhős időt okoznak. Estig csapadék nem valószínű. Az északias szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!