Kihirdették a "Védd meg a mamát!" pályázat eredményét

Megszületett a "Védd meg a mamát!" pályázat eredménye: a két kategória első helyezettjei Faragó Alexandra illetve Beregi Dániel lettek, a Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, illetve a Szerencsi Szakképző Iskola tanulói pedig – az egy iskolából beküldött nagyszámú pályamunka elismeréséért - csoportos különdíjakat kaptak.

A Magyar Anya-és Családvédelmi Program és az Egészséges Ifjúságért Alapítvány által közösen kiírt pályázaton, melynek célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a méhnyakrák elleni küzdelemre, 94 munkával vettek részt a 14-18 év közötti fiatalok, többek között rajz, festmény, novella, elbeszélés, plakát, kisfilm, kisplasztika, zene és honlap formájában. A díjakat Prof. Dr. Czeizel Endre, az Egészséges Ifjúságért Alapítvány elnöke és Lovas Pál, a XII. kerület alpolgármestere adta át. A pályaművekből kiállítás látható egy hónapon keresztül a XII. kerületi Arany János Gimnáziumban.

Évente 500 nő hal meg Magyarországon méhnyakrákban, és közel ugyanennyi új megbetegedést regisztrálnak. Bár ez az egyetlen olyan daganatos betegség, melyet oltással, illetve szűréssel hatékonyan meg lehet előzni, ám a halálozási arány mégsem változott az elmúlt ötven évben. A méhnyakrák a 20-65 év közötti nőket érinti leginkább. A rák megelőzésében fontos szerepet játszik a biztonságos szexuális élet, a rendszeres szűrés, és a méhnyakrák elleni oltás. A betegséget 80 százalékban a HPV vírus okozza, mely a sejtekben olyan elváltozásokat indíthat el, melyek rákos burjánzáshoz vezetnek. A betegség sokszor csak évekkel azután derül ki, hogy valaki elkapta a vírust.

A pályázat díjazottjai:

Az első kategória első három helyezettje: Faragó Alexandra, Karlik Melitta, Varró Katalin; a második kategória első három helyezettje: Beregi Dániel, Kocsis Bernadett, Gál Soma; különdíjas: Vörös István

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.