Karsai: „az ember először nem hiszi el, hogy ALS-es”

„Ennek a betegségnek a vége a teljes megbénulás, és azt nem biztos, hogy meg akarom várni” – nyilatkozta a RTL-nek Dr. Karsai Dániel alkotmányjogász, aki egy gyógyíthatatlan betegségben szenved.

Az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) összességében egy elég ritka kórképnek számít, 100 ezer emberből ugyanis mindössze hárman küzdenek ezzel. Az életvégi döntés meghozatalához fűződő jog kérdése azonban Magyarországon 10 millió embert érint – hangsúlyozta Dr. Karsai Dániel, az említett betegséggel küzdő alkotmányjogász az RTL Reggeli című műsorában.

Karsai Dániel
Karsai Dániel depresszióval és pánikbetegséggel is küzdött, miután megtudta a hírt. Fotó: Dr. Karsai Dániel / Facebook

Fontos, hogy mi dönthessünk az életünk végéről

Karsai kezdeményezéséről már mi is beszámoltunk: ő az a fiatal ügyvéd, aki az aktív eutanázia engedélyezéséért küzd azok érdekében, akik elkerülnék a betegségükkel együtt járó, méltatlan kiszolgáltatottságot. „Az biztos, hogy egy nap mindannyian eltávozunk innen, és hogy azt milyen körülmények között tesszük, az mindenkit érinteni fog” – fogalmazott.

Az ügyvéd abban bízik, hogy jogi küzdelmének meglesz az eredménye, és a jelenlegi, teljes magyarországi tilalom egy sokkal megengedőbb szabályozássá alakul át.

„Az ALS gyakorlatilag élőhalottat csinál az emberből”ezen mennek keresztül Karsai Dániel sorstársai, ha nincs eutanázia.

Karsai szerint ez a legrosszabb az ALS-ben

Az ALS-sel küzdő ügyvéd szerint a betegsége legrosszabb aspektusa, hogy a beteg mentális kapacitása teljes mértékben fennmarad, így a fizikai leépülést tiszta tudattal kell megélnie. Éppen ezért az első 3-4 hónapban nehéz volt elfogadnia a diagnózist – először nem is hitte el, hiszen akkor még nem voltak komoly panaszai. Később pedig depresszióval és pánikbetegséggel is küzdött a hír miatt.

Mint mondta, a tünetek kezdetét követő első egy évben nem igazán romlott az állapota, utána viszont rohamosan. Jelenleg mindennap van valami, ami nehezebben megy, mint korábban. Például az ember az egyik nap még fel tudja emelni a poharat egy kézzel, de a másik nap már csak két kézzel megy ugyanez a feladat – magyarázta.

Karsai arra is kitért, hogy a betegek többsége az első panaszok megjelenését követő 2-5 éven belül meghal. Ő jelenleg két évnél tart, és mint mondta, az szinte teljesen biztos, hogy évtizedei már nincsenek hátra. Az, hogy Stephen Hawking még 50 évig élt a diagnózis felállítása után, teljesen atipikus – emelte ki. „Én ezzel egyébként nem foglalkozom, rövid távú terveim vannak” – tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.