Jogalanyiságot követel a magzatnak a francia katolikus egyház

A magzat jogalanyisága az első lépés az abortusz emberöléssé minősítése felé.

A franciaországi római katolikus egyház azt követeli, hogy a tisztázzák az embriók jogállását, miután egy bíróság engedélyezte szülőknek, hogy elvetélt magzatukat névvel bejegyeztessék az anyakönyvbe.

A művi terhesség-megszakítást elítélő csoportok számos országban követelnek jogalanyiságot a magzat számára, amely az első lépés az abortusz emberöléssé minősítése felé. Az abortuszt támogató szervezetek viszont határozottan ellenzik a magzatok személyhez fűződő jogainak elismerését.

A legfelsőbb franciaországi fellebbviteli bíróság, a semmítőszék február 6-án úgy döntött, hogy az elvetélt magzat bejegyezhető az anyakönyvbe, ha a szülők így kívánnak emléket állítani neki.

Vingt-Trois bíboros, a francia püspöki konferencia elnöke szerint a bírósági döntés azt jelenti, hogy a magzatnak van jogalanyisága. Az egyház álláspontja szerint úgy kell eljárnunk, mintha az embrió személy lenne - mondta a bíboros a Rennes-ben megjelenő Ouest-France című regionális napilapnak. - "Ha védelmezzük a veszélyeztetett állatokat, az embereket is védenünk kell".

A meg nem született magzat "jogalanyiságának" definíciója összetett orvosi és etikai kérdés. A vélemények nagyban eltérnek, hogy mikor érez a magzat fájdalmat, vagy mikor kezdődik meg a teljes értékű emberi lénnyé válása. A katolikus egyház álláspontja szerint az embrió már a fogantatásnál emberi lény, és védelmezni kell. A legtöbb jogrendszerben a magzatnak már az anyaméhben bizonyos védelem jár, de csak az élve született csecsemőknek vannak személyhez fűződő jogai.

Franciaországban egy elvetélt magzat vagy halvaszületett csecsemő csak akkor anyakönyvezhető, ha előzőleg életképes, 22 hétnél idősebb volt, illetve 500 grammnál nagyobb volt a súlya. Három pár - akiknek az elvetélt magzatja megfelelt e kritériumoknak -, kérte az anyakönyvezés és a temetés engedélyezését, amit a bíróság jóvá is hagyott.

Vingt-Trois bíboros érvelése szerint a jogalanyiság megadása a magzatnak nem változtatna a Franciaországban jelenleg érvényes abortusztörvényen, mivel értelmezése szerint "Franciaországban valójában soha nem is törvényesítették a művi terhességmegszakítást, csupán mentesítettek a büntetőjogi felelősségrevonás alól bizonyos esetekben". - Az állam nem ismerte el az abortuszhoz való jogot, csak elengedte a cselekmény súlyához mérten aránytalan büntetést - hangoztatta a francia egyházi vezető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A Dunántúlon szinte zavartalanul napos idő várható. Hazánk keleti felén gomolyfelhők képződnek, amelyek délután szétterülve arrafelé erősen felhős időt okoznak. Estig csapadék nem valószínű. Az északias szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!