Jobban elkülönül egymástól jövőre a mentés és a betegszállítás

Budaörs, 2007. december 29. (MTI) - A mentés és a betegszállítás feladatköre az eddigieknél jobban elkülönül egymástól egy jövő évtől életbe lépő jogszabály-módosítás következményeként, ez az új helyzet viszont a betegellátás színvonalnak javítását eredményezheti - közölte a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének (MBOE) elnöke szombati, budaörsi sajtótájékoztatóján. A rendezvényen elhangzottakra az Országos Mentőszolgálat közleményben reagált.

Bíró Ferenc, az MBOE elnöke elmondta, hogy az eddigi gyakorlat szerint az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) sokszor olyan esetekben is a drágán felszerelt, orvosi kísérettel biztosított mentőautóval szállította a kórházba vagy onnan haza a beteget, amikor e feladatot olcsóbban, a betegszállító szolgálatok bevonásával is meg lehetett volna oldani.

Az új, még meg nem jelent, de hamarosan életbe lévő rendelkezés viszont pontosan megjelöli, hogy milyen esetben indokolt a betegszállításnál szakszemélyzet biztosítása, s milyen esetben elegendő a betegszállítók szolgáltatásának igénybevétele.

Például a sürgősségi esetek és a fertőző betegek szállítása - éppen a magasabb szakmai háttér igénye miatt - továbbra is az Országos Mentőszolgálat feladatkörébe tartozik. A háziorvosok viszont mérlegelhetik, hogy a megadott szempontok alapján melyik betegszállító szervezetet vegyék igénybe, amikor egy konkrét betegről van szó - tette hozzá.

Az egyesület elnöke arra is kitért, hogy az OEP évente hatmilliárd forintot különít el a betegszállításra. Ennek az összegnek hozzávetően egyharmadát az Országos Mentőszolgálat használja fel, kétharmadát pedig az a 80 betegszállító cég, amelyeknek nagy része az MBOE-be tömörül.

Az egyesület szeretné elérni, hogy az OEP a megnövekvő feladataiknak megfelelően az ehhez szükséges forrásokat is átcsoportosítsa számukra - hívta fel rá a figyelmet Bíró Ferenc.

A sajtótájékoztatóra reagálva Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója azt közölte a távirati irodával, hogy a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete által elmondottak után "igény fogalmazódott meg arra", hogy a lakosság számára is érthető példával szemléltessék a mentés és betegszállítás január 1-jeii szétválasztásából következő struktúrát.

Ha valaki otthon rosszul lesz, és a háziorvosa kórházba utalja, akkor az Országos Mentőszolgálatot fogja riasztani, mivel súlyos állapotú beteg sürgős szállításáról van szó. Az orvos ilyenkor úgynevezett mentő szállítást kér, és úgynevezett mentő utalványt tölt ki - jelezte.

Amikor a beteg már elhagyhatja a kórházat, de járásképtelen és szállításra szorul, az orvos az MBOE-hez fordulva betegszállítást kér, és úgynevezett betegszállítási utalványt tölt ki - folytatta a példa kifejtését Győrfi Pál.

Amennyiben még a kórházi kezelés alatt egy másik gyógyintézetbe történő átszállítás válik szükségessé (például vizsgálat miatt) az orvos felelőssége lesz eldönteni, hogy a szállítás alatt is szakkíséretet igénylő súlyos esetről van-e szó - ekkor ugyanis őrzött szállítást kér az Országos Mentőszolgálattól, vagy egyszerű betegátszállításról van-e szó - ekkor ugyanis betegszállítást kér a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületétől - fejezte be a rendszerben adott lehetőségek ismertetését az OMSZ kommunikációs igazgatója, hozzátéve: "a szétválasztás értelmezése és az ebből eredő szabályok betartása tehát nem a betegek, hanem a szállítást megrendelő orvosok felelőssége lesz".

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Nagyrészt derült vagy fátyolfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északias szél nagy területen mérséklődik.A minimum-hőmérséklet általában 10 és 17 fok között várható, de a szélvédett északi völgyekben ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?