Infografika: ennyire nehéz lefogyni

A magyarok meglehetősen túlsúlyosak. Ennek talán az is oka, hogy alábecsüljük az elfogyasztott étellel bevitt kalóriák mennyiségét, és azt is, hogy mennyi munkával tüntethetjük el a felesleges kalóriákat. Infografikánk ehhez ad némi támpontot.

A legtöbb ember úgy van vele, hogy a téli időszak ünnepei okot adnak egy kis lazulásra, ami abban nyilvánul meg leginkább, hogy utat enged a torkosságnak. Ilyenkor nem akar belegondolni, hogy a szükségesnél nagyobb adagokban elfogyasztott kedvenc ételei és a szokásosnál sokkal több alkoholos és cukros ital benyakalása nem tesz jót az egészségnek, hacsak nem mozogjuk le a feleslegesen bevitt kalóriákat . A mérlegre állva persze szembetűnő a túlevés következménye már rövid távon is, ami aztán az újévi fogyási fogadalmakhoz vezet.

mérezkedés
Könnyebb a felesleges kalóriákról lemondani, mint kemény munkával lefogyni

Sokan a háborgó lelkiismeretük lecsillapítására éves kondibérletet vesznek, amelyet aztán a legtöbben csak pár alkalommal használnak. Ennek pedig legfeljebb az edzőtermek üzemeltetői örülhetnek. Egy nemrégiben készült felmérésből kiderült, az egyre terjedő tudatos táplálkozási trend ellenére a magyarok többsége továbbra sem figyel arra, hogy mikor mit eszik. A válaszadók 71 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szeret nassolni, ráadásul ez az arány a 20-30 évesek körében még ennél is magasabb, 80 százalékos. Ezek a válaszok a hétköznapi helyzetekre vonatkoztak - képzeljük csak el, hogy mi történhet az ünnepek alatt.

Ezért azt ajánljuk, hogy a falatozás megkezdése előtt mindenki gondolja meg, hogy hány kalóriát akar éppen elfogyasztani, szüksége van-e az energiabevitelre, és amit meg akar enni, mennyi munkával tudja ledolgozni. Mert a választás úgy áll, hogy felugrik újabb pár felesleges deka, vagy jön a kényszerű, akár több órás mozgás az egyensúly érdekében , vagy kevesebbet, illetve egyáltalán nem eszünk pusztán az élvezet kedvéért. Egészségünk végső soron - bármilyen közhelyes is - mégis csak az egyik legnagyobb kincsünk.

Az alábbi infografika némi támpontot jelent ahhoz, hogy az energiabevitel és a mozgás mérlegét felállíthassuk, illetve könnyebben döntsünk arról, hogy eszünk és/vagy mozgunk, esetleg egyiket sem tesszük.

kalória vs mozgás infografika

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A csapadéktömbök számossága, valamint a gyorsan vonuló gomolyfelhők mennyisége csökken, így döntően derült vagy gyengén felhős lesz az ég, ugyanakkor elsősorban keleten, északkeleten az éjszaka második felében is előfordulhatnak felhősebb körzetek, néhol eshet is. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, hajnalban már inkább csak a Dunántúlon lehet helyenként élénk.Hajnalra általában 6 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken hidegebb lehet az idő, néhol talajmenti fagy sem kizárt. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!