Így viszik kórházba a túlsúlyosakat

150 kilogrammnál súlyosabb emberek szállítására is alkalmas mentőautó eddig csak egy teljesített szolgálatot Magyarországon. A mentősök között "bálna" névvel illetett járművekből több újat is vásárolna az Országos Mentőszolgálat.

Jelentős forrásokhoz juthat a következő két évben az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), a mostani, 36 milliárd forintos költségvetését megdupláznák - tudta meg a Népszava kormányzati forrásból. Az összegből a bérek kiigazítására csaknem 12 milliárd forintot szánnának, de több mint háromszáz új mentőautót, valamint védőruhákat is vásárolnának a mentőknek.

Mentőink világújdonságnak számító módszereket és eszközöket alkalmaztak az elmúlt századokban. A vasúti mentővagon és a rohamkocsi egyaránt "magyar találmány". A mentés magyar történetéről az alábbi cikkünkben írtunk bővebben!

A béremelés 2017 májusában kezdődne, a mentőtisztek jövedelme összességében 170-220 ezer forinttal, a mentőápolóké 100-120 ezer forinttal lehet több, mint most. A béremeléssel az évek óta állandósult szakemberhiányt orvosolnák, a 272 mentőorvosi állásban ugyanis jelenleg mindössze 170 orvos dolgozik. Felújítanák a mentősök ruhatárát is, amelynek hiányosságaira már 2003-ban felhívta a figyelmet az ombudsman. A fertőzésveszélynek kitett mentősök nem mind kapnak megfelelő védőruhát, és akinek van annak speciális tisztításáról sem gondoskodik az OMSZ. A tervezet csaknem kétmilliárd forintot szán e célra, viszont a ruhák várhatóan csak 2018-ban érkeznek meg.

Több mint háromszáz új mentőautót vásárolhat az OMSZ
Több mint háromszáz új mentőautót vásárolhat az OMSZ (MTI Fotó: Mihádák Zoltán)

Bútorszállító helyett bálna

Két év alatt összesen 324 új mentőautó vásárlásával újítanák fel az OMSZ gépparkját, így a szolgálatban lévő járművek átlagéletkora már csak hat év lesz - jelenleg csaknem negyedük tíz évnél öregebb. Az eszközpark-megújítási program része az is, hogy valamennyi régió kapna egy úgynevezett bálna autót. Azokat a gépkocsikat hívják így, amelyeket a túlsúlyos, 150 kiló feletti betegek szállítására is használhatnak. Most egyetlen ilyen autója van az OMSZ-nak, az is egy éve áll a szerelőműhelyben. Jelenleg ha a közép-magyarországi régióban ilyen beteg van, akkor a garázsmester szól a bútorszállító, dobozos autókat üzemeltető ismerősének, aki kölcsönad egy kocsit a mentőknek - írja a Népszava.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.