HPV-oltás: 70 ezerből 0 súlyos oltási reakció

A tű látványa miatti rosszullét volt a "legkomolyabb" mellékhatás azon 7. osztályos lányok körében, akik HPV elleni oltást kaptak.

A védőoltásoknak lehetnek nem kívánatos következményei (mellékhatásai), azonban az esetek túlnyomó többségében ezek átmeneti, maguktól elmúló tünetek, mint például az injekció helyén fellépő fájdalom, bőrpír az oltás helyén vagy a szövetek helyi duzzanata, esetleg fáradtság, fejfájás, láz - olvasható az ÁNTSZ honlapján.

A méhnyakrák megelőzését szolgáló, humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást a 2014/15-ös tanévben első alkalommal kaphatták meg térítésmentesen azok a lányok, akik betöltötték a 12. életévüket és az általános iskola 7. osztályába jártak. Az elmúlt tanévben több mint 35 ezer szülő döntött úgy, hogy él a lehetőséggel, és kéri gyermekének a védőoltást. Ahhoz, hogy a védettség kialakuljon, két oltásra van szükség 6 hónap különbséggel. Így ez azt jelenti, hogy összesen több mint 70 ezer HPV elleni védőoltást adtak be a múlt év őszén és idén tavasszal.

Az első, úgynevezett részoltást követően, 2014 őszén mindössze 13 oltást követő nem kívánatos eseményről értesült az ÁNTSZ, ebből 11 eset csupán úgynevezett tömeges félelmi reakció volt. Egy-egy ilyen esemény Békés és Nógrád megyében fordult elő. Az érintettek szédülésre, fejfájásra , émelygésre, hányingerre, nehezített légzésre, torkukban gombóc érzésre, erős helyi fájdalomra panaszkodtak.

Tények és tévhitek a HPV elleni védőoltásról

Közülük is csak egy lány szorult gyógyszeres ellátásra, hogy enyhítsék tüneteit. Róla utóbb kiderült, már korábban is előfordult, hogy oltáskor a tű látványától rosszul lett. További két esetben az oltást követően erős helyi fájdalom jelentkezett – a HPV elleni védőoltással összefüggésben ez a leggyakoribb várható reakció –, de másnapra ezek is maguktól elmúltak.

A második részoltás alkalmával, 2015 tavaszán még a fent részletezettnél is kevesebb, összesen 5 bejelentés érkezett. Ezek közül négy esetben az oltást követő, ismert (az oltási előiratban is jelzett), enyhe reakcióról volt szó, az ötödik esetben a bejelentett tünetek védőoltással való összefüggése bizonyossággal kizárható volt. Az őszihez hasonló tömeges, pszichés reakció nem fordult elő.

Milyen mellékhatások jelentkeztek?

Egy-egy védőoltás bevezetésekor, az első évben az ÁNTSZ mindig több jelzést kap oltást követő nem kívánatos eseményekről, e mögött azonban inkább pszichológiai okokat kell keresni. A HPV elleni védőoltás múlt évi bevezetésekor sem volt ez másként.

A gyógyszerek esetében használt „mellékhatás” meghatározás helyett a védőoltások esetén a szakemberek az „oltást követő nemkívánatos esemény” (OKNE) szakkifejezést alkalmazzák. Az oltást követő nemkívánatos esemény tágabb fogalom, mint a mellékhatás fogalma.

A mellékhatás (vagy oltási reakció), egy olyan nem kívánt esemény, mely az oltóanyag alkalmazási előírásában meghatározott módon történő alkalmazást követően lép fel és az alkalmazási előírásban felsorolásra került. Oltást követő nemkívánatos eseménynek minősül minden olyan esemény, amely védőoltás beadása után jelentkezik, és amelynek észlelésekor nem zárható ki az oltással való összefüggés.

A HPV elleni oltás nem okoz komolyabb tüneteket

Az előfordulás gyakorisága szerint az oltást követő nemkívánatos eseményeket az alábbiak szerint csoportosíthatjuk:

  • Nagyon gyakori (10 oltottból több mint 1-nél fordul elő)
  • Gyakori (100 oltottból több mint 1, de kevesebb mint 10 esetben fordul elő)
  • Nem gyakori (1.000 oltottból több mint 1, de kevesebb mint 10 esetben fordul elő)
  • Ritka (10.000 oltottból több mint 1, de kevesebb mint 10 esetben fordul elő)
  • Nagyon ritka (több mint 10.000 oltott esetén fordul csak elő)

A beadott 70 ezer oltást alapul véve az OKNE-k aránya 0,026 százaléknak felelt meg, az oltási reakciók aránya még ennél is alacsonyabb, mindössze 0,009 százalék volt, és ezek is csak enyhe, maguktól múló tünetek voltak. Súlyos oltást követő nemkívánatos eseményről a HPV elleni védőoltással összefüggésben egyáltalán nem érkezett bejelentés. Mindez megfelel a nemzetközi tapasztalatoknak.

ol tartanak ma a nőgyógyászati rákszűrések, használják-e a HPV-tesztet, ki kérheti és mennyibe kerül, érdemes-e felnőtt nőknek beoltatni magukat a vírus ellen és utána mi történik? Hernádi Zoltán nőgyógyász-onkológussal beszélgettünk. Kattintson! Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat fontosnak tartja leszögezni, hogy az oltással kapcsolatos kockázatok összehasonlíthatatlanul, nagyságrendekkel kisebbek annál, mint amit a velük megelőzhető súlyos fertőző betegségek , a szövődmények jelenthetnek.

A www.oltasbiztonsag.hu internetes oldalon keresztül az oltást követő nem várt esetek adatbázisa hazánkban mindenki számára hozzáférhető és nyilvános.

A HPV elleni védőoltás hatására az immunrendszer képes lesz arra, hogy a valódi vírus megjelenése esetén gyorsabban termeljen ellenanyagot ellene. Ezáltal a szervezet képes lesz kivédeni a fertőzést. A HPV elleni védőoltás tehát képes megelőzni a fertőzést a vírus azon két típusa esetében, amely a méhnyakrákok mintegy 70 százalékát okozza.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb csapadék továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő - az eső, zápor mellett este, késő este az északkeleti határ közelében, illetve a hegyekben néhol nem kizárt havas eső, hóesés. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!