Aznap reggel lerobbant az eredetileg szolgálatba állított esetkocsink, így egy régebbi típussal kellett vonulnunk. Már eléggé leharcolt volt, az oldalajtó illesztéseinél olyan hézagok voltak, hogy a betegtérben érezni lehetett a besüvítő, jéghideg januári szelet. Néhány órája esett friss hó, így csak a lehetőségekhez mérten tudtunk sietni a bejelentéshez: egy 35 éves nő hörgött, azóta nem vesz levegőt. Mindez pedig egy pest megyei kis zsákfaluban történt.
Talán nem árulok el nagy titkot (és senki nem veszi zokon), de ha mentővel fiatalhoz, vagy gyerekhez sietünk, és a bejelentés alapján nagy a baj, mi is jobban izgulunk, úgy érezzük, nagyobb a tét. Most is ez volt, tudtuk, hogy az útviszonyok miatt sokáig tart odaérni, így, ha valóban légzésleállás történt, akkor nehéz dolgunk lesz. Igyekeztem a felszerelést összerakni, bekészíteni a megfelelő gyógyszereket, hátha ezzel tudunk faragni az időveszteségből.
Amint megérkeztünk, kiugrottunk az autóból, és futottunk a kocsibejárón a bokáig érő hóban. Egy fiatal férfi várt minket az udvaron. Kérdeztük, hol a beteg, mondta, hogy odabent a hálószobában, de nem tudja, hogy van, mert úgy megijedt, hogy inkább kiszaladt az udvarra. Egyetlen pillantással konstatáltuk, hogy nem egy vérbeli életmentővel van dolgunk, de innen szép nyerni.
Szinte beestünk a szobába, ahol legnagyobb meglepetésünkre a fiatal nő az ágy szélén ült, és békésen szoptatta gyermeküket. Egyáltalán nem tűnt olyannak, mint aki már 10 perce nem vett levegőt. Megkérdezte, mit keresünk itt. Rögtön látszott, hogy életmentésre itt szerencsére nincs szükség. Lepakolva a több kilós felszerelést elkezdtük felgöngyölíteni az ügyet.
Gyorsan kiderült, hogy a feleség napok óta küzd az influenzával , ezért szörcsögve vette a levegőt álmában. A férj erre felébredt, hallgatta egy darabig, majd amikor ez a hang megszűnt, megijedt, hogy leállt a légzése, és mivel a válla megkocogtatására nem reagált, pánikba esett, és mentőt hívott.
Először is, szögezzük le, hogy ilyenkor az a legfontosabb, hogy nem történt baj, tehát senki nem hibázott olyat, amit kis felvilágosítással legközelebb ne lehetne elkerülni. Inkább hívjunk mentőt úgy, hogy nincs baj, mint hogy ne hívjunk úgy, hogy van.
Hol hibázott az aggódó férj?
De nézzük, hol is hibázott a férj. Először is abban, hogy nem tájékozódott az influenza lehetséges tüneteiről , pedig minden évben van járvány. A láz, a végtagfájdalom, és számos más tünet mellett az egyik legismertebb, hogy a duzzadt nyálkahártyák miatt nehezített lehet a légzés. Ilyenkor nem kell megijedni, lehetőleg tisztán kell tartani a légutakat. Amikor úgy hallotta, hogy felesége "szörcsög", elég lett volna felébresztenie, hogy fújja ki az orrát.
És itt a második hiba. Ha valakit fel akarunk ébreszteni, pláne ha azt feltételezzük, hogy nagy a baj, akkor nem elég megkocogtatni a vállát. Fontos, hogy hangosan szólítsuk meg, és ha nem reagál, akkor erősen rázzuk meg, esetleg kis fájdalmat is okozhatunk neki - például megcsípjük a felkar hátsó részén a bőrt.
Az influenzát nem szabad félvállról venni, súlyos szövődményekkel járhat, például tüdőgyulladással , középfülgyulladással, vagy akár agyhártyagyulladással is. A betegség, bár ma már legtöbb esetben csak kellemetlenségeket okoz, valójában nagypályás kórnak számít, a világtörténelem eddigi legtöbb halálos áldozatát követelő járványáért (1918-20 között tombolt) tehető felelőssé.
A bemutatott esetben szerencsére nem történt baj, és kellő tájékozottsággal az indokolatlan pánik is elkerülhető lett volna. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy valaki nem megfelelően veszi a levegőt, győződjünk meg róla, hogy eszméleténél van, próbáljunk vele kommunikálni, és amennyiben tényleg indokolt, hívjunk segítséget. Maradjunk mellette, amíg megérkezik a segítség.
A szerző mentőápolóként dolgozik.
