Gyógyszerek, amiket hátul kell bevenni

A legtöbb ember idegenkedik a végbélkúpok alkalmazásától, azonban hisszük vagy sem, sok mindent nem tudunk a kúpokról, például hogy ennek a gyógyszerformának sok előnye van a tablettákkal szemben!

Végbélkúpokról általánosságban

A végbélkúpok ugyanolyan egyadagos gyógyszerek, mint például a tabletták vagy a kapszulák. Leggyakrabban gyermekek esetében alkalmazzák lázcsillapításra, ha a kicsinek hirtelen magasra szökik a láza. Hányás esetén is ez a legalkalmasabb gyógyszerforma, ugyanis nem jár olyan mértékű kellemetlenséggel, mint egy injekció. Egyes fájdalomcsillapítók felnőttek számára is elérhetők végbélkúp formájában. Aranyér kezelésére is kiválóan alkalmasak a kúpok. Tartalmazhatnak helyi érzéstelenítő és/vagy gyulladáscsökkentő hatóanyagot is, melyek így helyben alkalmazva kevesebb mellékhatást okoznak, valamint nem is terhelik a szervezetet. Végül a hashajtó kúpokról se feledkezzünk meg, melyek helyi izgató vagy vízvonzó képességük miatt fejtik ki ezt a hatást.

A kúpok készítése

A kúpokat öntéses eljárással készítik. Ez azt jelenti, hogy a kúp vivőanyagát megolvasztják, majd abban egyenletesen eloszlatják a szilárd por alakú, vagy ritkábban folyékony hatóanyagot. A masszát azután kúpformákba öntik, melyek alakja már a kúpok végső alakját adja, nincs szükség későbbi darabolásra vagy egyéb alakformálásra. Bár egyesével kell a kúpokat kiönteni, mégis gyorsan kell a műveletet végezni, mielőtt még a hatóanyag apró porszemcséi leülepednének. Ebben az esetben ugyanis a hamarabb kiöntött kúpok kevesebb hatóanyagot tartalmaznának, mint a legutoljára készültek. A következő lépés a hűtés, hogy a kúpmassza megdermedjen, szilárddá váljon. A kész kúpokat ezután el kell távolítani a formákból, és egyesével be kell csomagolni azokat.

Ha egészben távozik

Gondolkodtak már azon, hogy trópusi vagy sivatagi melegben hogyan használják egyáltalán a kúpokat? Mint ismeretes, a legtöbb kúpnál olyan zsírt használnak vivőanyagnak, amely a test hőmérsékletén megolvad. De mi a helyzet akkor, ha a környezet is hasonlóan meleg és valami miatt nincs mód a hűtésre? Nos ebben a helyzetben is lehet kúpokat alkalmazni, csak más vivőanyagot kell használni a gyártás során. Léteznek olyan vivőanyagok, melyek nem megolvadnak, hanem az alkalmazás helyén lévő kis mennyiségű víz hatására feloldódnak, és így oldódik ki belőlük a hatóanyag. Ezek a kúpok magas hőmérsékleten sem olvadnak meg.

Ezen kívül léteznek olyan kúpok is, melyek olyan technológiai eljárással készülnek, hogy a vivőanyag egy szilárd vázat alkot, és ebből a nedvesség kioldja a hatóanyagot, de a váz megmarad. Magyarországon is kapható ilyen végbélkúp, ezért nem kell megijedni, ha a kúp az alkalmazás után akár pár órával is egészben távozik a szervezetből. Ezt a tulajdonságot a gyógyszer forgalmazója fel szokta tüntetni a betegtájékoztatón.

Hogyan kell felezni?

Ha gyermekeknél alkalmazunk kúpot lázcsillapításra , egyes esetekben úgy rendelheti az orvos, hogy fél kúpot adjunk a gyermeknek. Fontos ekkor tudni, hogy a kúpot hosszában szabad csak felezni, keresztben soha. Ennek az az oka, hogy a kúp öntésekor a folyékony masszában kis mértékben ülepedhet a hatóanyag. Ha tehát a kúpot keresztbe vágnánk ketté, az egyik fele több hatóanyagot tartalmazhat, mint a másik, így vagy nagyobb adagot kap a kicsi annál, mint amire szüksége van, vagy pedig kevesebbet, ami viszont nem fejti ki a megfelelő hatást.

A kúp lázas gyerekeknél is alkalmazandó (Fotó: Europress)

A kúpok legnagyobb előnye

Ha szájon át beveszünk bármilyen tablettát, a hatóanyag először feloldódik, majd a bélben felszívódik, és bekerül a máj a fő méregtelenítő szervünk , feldolgoz sokféle anyagot, amit elfogyasztottunk, így a gyógyszer molekuláit is. Nem kell azonban arra gondolni, hogy rögtön lebont mindent, de a továbbjutó gyógyszer mennyisége némileg csökken a májon való áthaladás alkalmával. Ez a kisebb mennyiségű hatóanyag jut el a hatás helyére. Vagyis a májban bomló gyógyszerek esetén a hatóanyag mennyiségének tervezésénél bele kell azt is kalkulálni, hogy mennyit fog a máj lebontani.

Kúpok alkalmazásánál viszont nincs ez a jelenség, mivel a végbélben futó erek nem a máj felé haladnak tovább, csak később jutnak oda. Tehát nincs meg az elsődleges lebontás és az összes hatóanyag eljut a hatás helyére. Ez például lázcsillapításnál fontos tényező lehet, hogy a hatóanyag mihamarabb hatni kezdjen.

Sokak tévhite az, hogy végbélkúp a gyermekek gyógyszerformája, mert másképp nem könnyű vagy nem lehet beadni nekik a gyógyszert, de ez nem igaz. Felnőttek számára is sokszor hasznos lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagy részén napos idő lesz legfeljebb kevés fátyolfelhők mellett. Ugyanakkor az északnyugati tájak fölé vastagabb fátyolfelhők, illetve délután, estefelé gomolyfelhők is sodródhatnak de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. A délies szél az Észak-Dunántúlon olykor megélénkül, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Délutánra 31 és 37 fok közé melegszik fel a levegő. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.