Gyermekbiztonság európai összefogással

A gyermekek biztonságáért indított akciótervet az ÁNTSZ Országos Gyermekegészségügyi Intézete, mellyel a legsúlyosabb kimenetelű baleseteket kívánják megelőzni.

Több mint 300 gyermek és fiatal hal meg évente véletlen baleset következtében hazánkban. Ennek többszöröse a kórházba kerültek száma, akik ezután hosszan tartó egészségügyi ellátást, rehabilitációt igényelnek.

Az európai országok gyermekbiztonságát vizsgálva 24 nemzetből a 11. helyen áll hazánk. A két évvel ezelőtti szinthez képest 5,5 ponttal javultak az eredményeink.

Az Európai Gyermekbiztonsági Szövetség létrehozta az Európai Gyermekbiztonsági Akcióterv programot, ami segítséget kíván nyújtani az országok saját gyermekbiztonsági akciótervének kidolgozásában.

Hazánkban a "Közös kincsünk a gyermek" Nemzeti Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Program keretében az ÁNTSZ Országos Gyermekegészségügyi Intézete elkezdte a Nemzeti Gyermek- és Ifjúságbiztonsági akcióterv kidolgozását. A dokumentum 10 évre fogalmazza meg a célokat, a feladatok között szerepel a közlekedés-, az otthon-, a gyermekintézmények, valamint a játék és szabadidő biztonságának megteremtése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás, és kisebb eső, zápor is főként arrafelé fordulhat elő nagyobb eséllyel. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. Estétől gyengül és délire fordul a légmozgás.A csúcshőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!