Fontos változás az egészségbiztosításban

Az Alkotmánybíróság december végi döntésének értelmében a beteg fellebbezhet méltányossági ügyekben is.

December 29-én az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az egészségbiztosítási törvénynek azt a passzusát, amely szerint a méltányossági jogkörben hozott döntés ellen fellebbezésnek nincs helye, azt kizárólag semmisségre hivatkozva lehet megtámadni a bíróságnál. A Magyar Közlönyben megjelent határozatot a Napi.hu mutatta be.

Az Alkotmánybíróság fontos döntést hozott december végén
Az Alkotmánybíróság fontos döntést hozott december végén

A gyógyszertámogatás és a rokkantsági pénz visszafizetése volt terítéken

A hatályon kívül helyezést két bíró kérte az előttük lévő ügyek kapcsán. Az egyik per szereplője társadalombiztosítási támogatással nem rendelhető allopátiás gyógyszer árához nyújtott be méltányossági támogatás iránti kérelmet, ezt azonban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő elutasította. A férfi azonban megtámadta a határozatot arra hivatkozva, hogy a szóban forgó - kezelőorvosa által feltétlenül indokoltnak tartott - immunterápiás kezelés az egyetlen esélye rá, hogy életben maradhasson.

A másik ügyben pedig a perlőt a közigazgatási szerv jogalap nélkül felvett rokkantsági ellátás visszafizetésére kötelezte. Az ügyfél kérelmet terjesztett elő a teljes tartozás méltányosságból történő elengedése iránt, amelyet a hatóság határozatával elutasított.

Az Alkotmánybíróság a két ügyet tartalmi azonossága miatt egyesítette, és az Alaptörvény ide vágó két rendelkezését is megvizsgálta, ezek alapján pedig hatályon kívül helyezte az egészségbiztosítási törvény egy passzusát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!