Fogós fogfájás

Sajnos, ritka az olyan felnőtt, akinek fogsora tökéletesen rendben van, és még életében egyszer sem kínozta fogfájás. Vegyük sorra, mi minden állhat a fájdalom hátterében és mi a teendő, ha nem sikerült megelőzni, elkerülni!

Mélyülő üregek

A fogfájás leggyakoribb oka a fogszuvasodás (káriesz), vagyis a fogüreg-képződés. A szuvasodás megindulhat a fog sima felszínén, illetve a felső részén lévő barázdák, árkok, gödrök mélyén megbújó baktériumok nyomán, ahogy a savtermelő baktériumok kioldják a kalciumot a fog anyagából. Ha valamilyen ínybetegség (sorvadás) miatt az íny lehúzódik, és szabadon hagyja a foggyökeret borító cementanyagot, ott is kialakulhat szuvasodási folyamat. A zománckáriesz, a zománc áttörése még viszonylag lassú folyamat, majd a puhább fogbélben (dentinben) felgyorsul és a szuvasodás gyorsan halad a fog legbelsőbb, idegeket és ereket is tartalmazó része felé. A fájdalom a zománc áttörése után jelentkezik: a fog először érzékennyé válik, például hidegre, melegre, majd külső behatás nélkül is fájhat. A szuvasodást könnyebb megelőzni, mint gyógyítani: rendszeres fogmosással, jó szájhigiénével, fluoridbevitellel, barázdazárással, szükség esetén antibakteriális terápiával elkerülhető. Fogorvosi kezelésre nemcsak akkor van szükség, amikor a fogzománc már megsérül, és az üregképződés elkezdődött, és főleg nem szabad megvárni vele a fájdalom jelentkezését. Legszerencsésebb, ha a fogaikat egészségesnek érző emberek is félévente, évente ellenőriztetik fogaik állapotát.

Fájdalmas gyulladások

Akinek érzékenyek a fogai, és időnként érzékel akár inger hatására, akár a nélkül kisebb-nagyobb fájdalmat, jól teszi, ha mielőbb fogorvoshoz fordul, hogy elkerülhesse a sokkal kínzóbb, agresszívebb fájdalommal járó pulpitiszt, a fogbél, a fog legbelső, idegeket és ereket is tartalmazó részének fájdalmas gyulladását. A pulpitisz leggyakoribb oka a fogszuvasodás, illetve a fogsérülés. A fogbél, a pulpa ugyanis merev fallal van körülvéve, így nem tud tágulni, ha a gyulladástól megduzzad. Megnő a fogon belüli nyomás, eléri az idegeket, erős fájdalom alakul ki. Ha még ebben a stádiumban sem kerül fogorvosi kezelésre sor, a megnövekedett nyomás a foggyökéren át terjedve, megbetegítheti az állcsontot és a környező szöveteket is. Elhanyagolt esetben a gyökércsúcs körül tályog is kialakulhat is kialakulhat a gyökércsúcs körül: ez tulajdonképpen a gyulladt szövetekben felszaporodó gennygyülem.

Egyéb fogbajok, sérülések

Fogfájdalmakat okozhatnak a fog sérülései is, például a hideg-meleg gyors változásától, vagy ütés hatására történő törés (zöldágtörés) határozott, éles fájdalommal jár. Ha csak a zománc sérült, még nem okoz fájdalmat, legfeljebb fokozott érzékenységet. A fog középső részének, a dentinnek a sérülése viszont erős fájdalommal jár. A fogak alsó részét körülvevő, védő íny elváltozásai, sérülései, gyulladásos folyamatai is okozhatnak fog- illetve fogkörüli fájdalmat. Az ínygyulladás kialakulásában különböző tényezők játszhatnak szerepet. Okozhatja a plakk (a fogra rakódó, puha, ragacsos, elsősorban baktériumokat tartalmazó filmszerű réteg), kialakulhat vírusfertőzés hatására, és hormonálisváltozások is állhatnak a háttérben. (Terhesség során pl. gyakran felerősödik.) Leggyakrabban azonban az elégtelen szájhigiéné miatt felgyülemlő plakkbaktériumok okozzák. A fogínygyulladás első jele, ha a fogmosás során az íny vérezni kezd. Később az íny pirossá és duzzadttá válik. A fogínygyulladás ebben a szakaszában még nem jár fájdalommal, és általában nem is tudatosul. Amennyiben az irritált fogínyt nem kezelik, elkezd visszahúzódni, kialakul az ínysorvadás. A fog és az íny között lévő kötőszövet elpusztul, és kis tasakocska alakul ki a fognyak és az íny között. Ekkorra az ínygyulladás már jelentős mértéket ölt. A beteg ínyvérzésre, fájdalomra, és rossz leheletre panaszkodik. A krónikus gingivitis jellegzetes tünetei: vérzés, duzzanat és a vörös íny. Amennyiben nem teszünk ellene semmit, a gyulladás egyre mélyebbre és mélyebbre terjed. A baktériumok könnyen elszaporodnak a fogínytasakban. A szöveti folyadékból és a vérből ásványi anyagok épülnek be az íny alatti plakkba, és fogkő képződik; a fogínytasak mélyül, és a gyulladás előrehalad. A fog fokozatosan meglazul, és végül ki is eshet. Az ínygyulladás megelőzhető a jó szájhigiéniával: azaz rendszeres fogmosással, szájvíz és fogselyem használatával, a kialakult fogkő fogorvos általi rendszeres eltávolításával. Heveny herpeszes ínygyulladás esetén a fájdalmas fertőzés idejére fájdalomcsillapító hatású szájöblítő tanácsos lehet.

Csínján a népi bölcsességekkel!

Szinte nincs még egy olyan testi tünet, amelyikre annyiféle népi gyógymód létezne, mint a fogfájásra. Ezek között vannak ártalmatlanok, amelyek lehet, hogy nem használnak, de legalább biztosan nem ártanak. Ilyen például az a jó tanács, hogy a fájós fogra paradicsomszeletet, káposztalevelet kell tenni, mondván, hogy ezek "kihúzzák" a gyulladást. Kétesebb ennél az az ötlet, hogy a fog szuvas üregébe háztartási szalicilt tegyünk - nem lenne tanácsos megfogadni, mert a szalicil fájdalomcsökkentő hatásáról ugyan nem tud a szakirodalom, de a savas voltáról annál inkább, így az ínyt illetve gyomorba kerülve a gyomor nyálkahártyáját nagyobb eséllyel felmarná. A szegfűszeg szétrágása is hagyományos fájdalomcsillapító gyógymód, ebben valami ráció lehet is, mert a szegfűszeg-kivonatot valóban használják szájfertőtlenítésre, fájdalomcsillapításra, persze erre készült cseppek formájában. Aztán vannak a markánsabb ötletek: pálinkával öblögetni (ebben az a legnagyobb baj, hogy előbb-utóbb le is csúszik), meleg sópárnácskával borogatni az arcot, stb.

Mindezeket azonban csupán érdekességként érdemes kezelni: a fogfájás mindenképpen azt jelzi, hogy az illető fogorvosi kezelésre szorul, és hogy legyen esély a fogának megőrzésére, erre minél előbb sort is kell keríteni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól, estétől az északkeleti tájakon számíthatunk egyre több helyen erős, esetleg viharos lökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.