Ferenc pápa: a kórházakban "a remény fénye ragyog"

A kórházakban "a remény fénye ragyog" - írta Ferenc pápa vasárnapi üzenetében, köszönetet mondva mindazoknak, akik a betegekkel törődnek.

Ferenc pápa a Gemelli-klinikáról küldött üzenetében hangoztatta, hogy a próbatétel időszakát éli meg, és gondolataiban közel van mindazokhoz, akik szintén betegek, és most "ugyanúgy törékenyek, mint én". "Testünk gyenge, de így sem akadályozhatja meg semmi, hogy imádkozzunk, felajánljuk magunkat, tegyünk egymásért a hittől kísérve, a remény fénylő jeleiként" - írta a katolikus egyházfő a vasárnapi úrangyala imádsághoz fűzött beszédében.

Hangoztatta, hogy a remény fénye elsősorban a kórházakban és más gyógyhelyeken ragyog annak a szeretetteljes gondoskodásnak köszönhetően, amely a kórtermekben, az egészségügyi intézmények folyosóin, az ambuláns rendelőkben tapasztalható, "ahol a legalázatosabb szolgálatot végzik". Ferenc pápa mindenkit arra kért, "dicsérjük az Urat", "aki soha nem hagy el bennünket, és a fájdalom pillanataiban a szeretetének sugarait tükröző embereket helyez mellénk".

A pápa köszönetet mondott az őt ellátó egészségügyi dolgozóknak és azoknak, akik érte imádkoznak. Külön kiemelte a gyerekeket, akik közül sokan a Gemelli-klinika udvarán fejezték ki közelségüket. "Köszönöm, kedves gyermekek! A pápa szeret benneteket, és arra vár, hogy találkozhasson veletek" - írta.

Ferenc pápa imára szólított fel a béke érdekében a világ háború dúlta országaiban. Megemlítette Ukrajnát, a palesztin területeket és Izraelt, Libanont, Mianmart, Szudánt, a Kongói Demokratikus Köztársaságot.

Ez volt az egymás utáni ötödik vasárnap, amelyen a Vatikán csak szöveges változatban közölte a pápa vasárnapi beszédét. A legutóbbi orvosi közlemény szerint, amelyet szombat este közöltek, Ferenc pápa klinikai állapota fokozatos javulást mutat, de további kórházi kezelésre van szüksége. A nagyböjti időszak második vasárnapján rendkívüli ereklye, az úgynevezett szent lándzsa látható a Szent Péter-bazilikában. Az év közben kizárólag most kiállított ereklye a keresztény hagyomány szerint annak a lándzsának a darabja, amellyel egy római katona megszúrta a keresztre feszített Jézust. A később kereszténnyé lett katona feltételezett nevéről Longinus lándzsájának is nevezik. Az ereklye Konstantinápolyból az ezernégyszázas évek végén került a római pápához.

Borítófotó: MTI/Purger Tamás

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Általában változóan felhős időre számíthatunk. Néhol fordulhat elő kisebb eső, zápor, az északkeleti határ mentén késő estig zivatar sem kizárt. Az északnyugati szél egyre inkább mérséklődik.Késő este 15, 22 fok várható. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.