Ezt jelzi, ha éjszaka hevesen ver a szíve

Aki tapasztalta már, hogy az éjszaka zakatoló szíve miatt aludni sem képes, tudja, milyen ijesztő jelenségről van szó. Mi állhat a jelenség mögött?

Az éjszaka jelentkező magas pulzus roppant nyomasztóan hathat arra, aki átéli, hiszen a gyors szívverés és az emiatt érzett aggodalom ördögi kört alkothatnak. Minél erősebben érezzük a szívdobogást, annál jobban aggódunk, ami tovább emeli a pulzust. Bár ez valóban nyugtalanító jelenség, amit mindenképpen ki kell vizsgáltatni (többnyire EKG és 24 órás Holter vizsgálat segítségével), hiszen a szapora szívműködés, mint érzés, lehet valódi tachycardia, lehet szívritmuszavar. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa a leggyakoribb okokat ismertette, és elmondta, mikor fontos a kivizsgálás.

Súlyos betegséget jelezhet a pulzusszám Érszűkületre, vagy akár a szívbillentyűk működési zavaraira is utalhat a pulzusszám megemelkedése, sok esetben azonban a helytelen életmód, a stressz vagy a túlzott koffeinbevitel áll a hátterében. Kattintson a részletekért!

Az esetek nagy részében "valódi" betegség áll a háttérben, tehát lezajlott infarktus , cardiomyopathia, vagy endokrin betegség. Ugyanakkor gyakran kiderül, hogy nem szívbetegség, hanem ártatlanabb jelenség húzódik meg a magas pulzus mögött. Ezek a leggyakoribb okok!

Érzelmek

Elsősorban az alábbi kérdéseket érdemes tisztázni magunkban: mi az, ami miatt sokat aggódom? Esetleg arról van szó, hogy éppen megpróbálom elnyomni az aggodalmat? Leggyakrabban ugyanis egy élethelyzet miatt érzett szorongás indítja be a szimpatikus idegrendszeri fokozott működést. Ilyenkor a testben lejátszódó változások az " üss vagy fuss " elve szerint alakulnak: felgyorsul a légzés, emelkedik a vérnyomás és meglódul a pulzus is. Ráadásul ez nem csak a tudatos gondolatok hatására következhet be, hanem a tudatalatti szorongástól is.

Az éjszakai erős szívdobogásérzet a pihenésünket is elronthatja
Az éjszakai erős szívdobogásérzet a pihenésünket is elronthatja

Alkohol

Legyen szó sörről, borról vagy röviditalokról, az alkohol mindenképpen hat a szívre. Aki úgy gondolja, egy ital segíthet neki elaludni, az téved. Az alkohol ugyanis magas cukortartalma, és az ennek köszönhetően beinduló anyagcsere folyamatok miatt felgyorsíthatja a szívverést és szívritmuszavarhoz is vezethet. Sőt, ami még rosszabb forgatókönyv: ha azért fogyasztunk alkoholt lefekvés előtt, mert aggódunk valami miatt, ezek a tényezők összeadódnak és még súlyosabb eredményre számíthatunk. Gyakorlatilag megduplázzunk a palpitáció, vagyis az erős szívdobogásérzés rizikóját. Ugyanakkor a nagyon visszafogott alkoholfogyasztás - különösen a flavoniodokban gazdag vörösbor - akár érvédő hatású is lehet, de ezt érdemesebb egy korai vacsora mellé időzíteni.

Cukor

A szakemberek egyetértenek abban, hogy a túl sok cukor fogyasztása felgyorsíthatja a pulzust, éppen ezért érdemes elkerülni az esti sütizést, a lefekvés utáni nassolást. Még az olyan "ártatlannak" látszó ételek is okozhatnak palpitációt, mint a kukoricapehely, a vajas pattogatott kukorica. Sokan egy pohár tejjel kísérik az esti falatokat, ami sajnos szintén magas cukortartalmú, tehát a glükóz gyorsan képes lesz megemelni a pulzusszámot. A finomított szénhidrát által kiválasztott inzulinválasz ráadásul a kiválasztó szervek és a belső elválasztású mirigyek harmonikus működését is összezavarja. Megemelkedik az adrenalinszint, ami tovább emeli a pulzust. Érdemes tehát nem közvetlenül lefekvés előtt enni és akkor inkább teljes értékű élelmiszereket választani.

Miért lehet veszélyes az erős szívdobogásérzés?

A jó szívfrekvencia variabilitással, vagyis rugalmasan alkalmazkodó szív-érrendszerrel rendelkező személyeknél többnyire hétköznapi oka van az éjszaka jelentkező erős szívverésnek. Ugyanakkor az életkor előrehaladtával egyre nagyobb az esélye a pitvari- és kamrai ritmuszavarnak, még ha nincs szívkoszorúér-betegségre utaló jel. Tehát ha bármilyen pulzussal kapcsolatos rendellenességet tapasztalunk, érdemes azt kivizsgáltatni. A hegesedés vagy a kóros szöveti lerakódások például bradycardiát, lelassult szívverést okozhatnak, míg más betegségek a szív ingervezető rendszerének zavarához vezethetnek, ami pedig akár tachycardiát, vagyis felgyorsult, szabálytalan szívveréssel járó ritmuszavart is eredményezhet.

"Az ismert szív-érrendszeri betegeket éppen ezért rendszeresen monitorozni kell, elsősorban EKG-val vizsgálva a szívritmust . Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy a ritkán jelentkező ritmuszavarokat így nem lehet megfigyelni, illetve nem minden ritmuszavarnak van tetten érhető tünete" - hangsúlyozta dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa. Hozzátette: a pontos diagnózishoz éppen ezért fel kell figyelni az olyan, esetlegesen jelentkező szimptómákra is, mint az légzési nehézség, a fáradtság, a repkedő érzés a mellkasban, az ájulás vagy az éjszaka jelentkező magas pulzus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.