Ezért kell többet inni, ahogy öregszünk

A szakemberek arra biztatnak mindenkit, hogy az idő múlásával igyunk több vizet. Azt is elárulták, ez miért fontos.

Ahogy idősödünk, növelnünk kellene a folyadékfogyasztásunkat - írják tudósok egy, a The Journal of Physiology című folyóiratban megjelent tanulmányukban . Hogy miért jutottak erre a megállapításra? Mert a fokozott vízbevitelnek köszönhetően nemcsak a dehidratáltság kellemetlen tünetei múlnának el - mint például a fáradtság, az izomfájdalmak, a cserepes ajkak és a száraz bőr -, hanem arra is szeretnének mindenkit ráébreszteni, hogy a vízfogyasztás kulcsszerepet játszik a testhőmérsékletünk szabályozásában.

Ébredés után ezért igyunk vizet Japánban a szokás, hogy felkelés után azonnal, éhgyomorra vizet kell inni, évezredes hagyományokkal rendelkezik. Legutóbb a második világháború után lett népszerű, miután az egyik japán újság írt róla. Kattintson a részletekért!

A testhőmérséklet szerepe

A kutatók arra is rájöttek, hogy a fiatal felnőttekkel ellentétben az idősebbek testhőszabályozását nem befolyásolta a vérükben megnövekedett sókoncentráció, viszont ha a szervezet nem tudja megfelelően szabályozni a testhőt, az kimerültséghez és szívproblémákhoz is vezethet.

Idősebb korunkra a hipotalamuszban található szomjúságközpontunk már nem annyira aktív, mint fiatalabb korban, ebből adódóan az agyunk nem küld olyan gyakran jelzéseket, hogy a szervezetünknek vízre lenne szüksége. Ráadásul az idősek már elég rosszul viselik a hideget, szeretnek melegebb szobában tartózkodni, ami kevés folyadékbevitel mellett szintén fokozhatja a kiszáradás kockázatát.

Ahogy öregszünk, egyre több folyadékra van szükségünk. Fotó: Getty Images
Ahogy öregszünk, egyre több folyadékra van szükségünk. Fotó: Getty Images

A szakemberek azt javasolják, hogy rendszeres időközönként igyunk, illetve adjunk egy-egy pohár vizet az időseknek, akkor is, ha a szomjúságérzet nem jelentkezik. Erre jó módszer lehet, ha mindig szem előtt hagyunk egy palack vizet, illetve nem tesszük messze a kezünk ügyéből a vizespoharat. Esetleg emlékeztetőt állítunk be a telefonunkon, vagy letöltünk egy mobiltelefonos alkalmazást, ami megadott időközönként jelez.

Ha nem fogyasztunk elég folyadékot, annak először a vesék látják kárát - akut veseelégtelenség alakulhat ki -, illetve a dehidratáltság a test elektrolitegyensúlyának felborulásához is vezethet, ami halálos is lehet.

Immunrendszerünket is segíti

A víz többnyire könnyen elérhető mindenhol, mégsem isszuk - vagy más italokra cseréljük, mint például kávéra, teára, koffeintartalmú italokra, üdítőkre, alkoholra. Pedig a vízivás lenne a leghatékonyabb módszer a hidratálásra. Ugyanis a szervezetünk úgy nyerhet belőle számára hasznos folyadékot, hogy közben nem kell a szükségtelen ízesítők, tartósítószerek lebontásán is dolgoznia.

És még egy jó érv amellett, hogy próbáljunk minél több vizet inni: ha kellően hidratáltak maradunk, a betegségek elleni harcban is jól jöhet, mivel a víz segíthet a testünknek megszabadulni például a bejutó baktériumoktól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.