Elveszíthetjük a gyógyszeripari beruházásokat

Nem versenytársként, hanem üzleti partnerekként, a magyarországi gyógyszeripar további sorsáért aggódó, együtt gondolkodó felelős vezetőként fogadta a sajtó képviselőit november 5-én hazánk két legnagyobb gyógyszeripari vállalatának vezérigazgatója.

Bogsch Erik a Richter Nyrt. és Frédéric Ollier a sanofi-avintis/Chinoin Zrt. vezérigazgatója kihangsúlyozta, hogy a téma sajnálatosan aktuális, hiszen a gazdasági válság érinti ezt az ágazatot is, különösen a kutatás-fejlesztést veszélyeztetik az elmúlt időszak specifikus megszorításai.

Ugyanakkor recessziós időkben minden ország számára felértékelődik a gyógyszeripar: stabilitása miatt a megmaradás, a fejlődés egyik oszlopa lehet az adott gazdaságban. Az ágazatra kivetett extra magas adók (Magyarországon közel négyszer akkora a gyógyszeriparra kivetett adóteher, mint Európa más országaiban) a jelenleg világszínvonalú kutatást-fejlesztést, illetve a további hazai gyógyszeripari beruházásokat fenyegetik, ezért ezek közép- és hosszú távú fenntartásához ösztönző rendszer kidolgozása lenne kívánatos.

A most előkészületben lévő gyógyszergazdasági törvény sokat segíthetne, hogy a nagy múltú gyógyszergyárak ezentúl is Magyarországon tartsák kutatási-fejlesztési programjaikat, ne vigyék el valamelyik, jobb feltételeket, kedvezőbb adózást kínáló európai vagy ázsiai országba - hangzott el a sajtóbeszélgetésen.

Kiss Éva

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területek kísérhetik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!