Elárasztják Európát a veszélyes, hamis gyógyszerek

Már az államilag fenntartott egészségügyi intézményekbe is eljutottak a veszélyes készítmények Nagy-Britanniában. A bevétel pedig gyakran terrorszervezetekhez kerül - állítja az Interpol.

Kínában gyártják, Franciaországban címkézik, majd Dubait, Szingapúrt érintve Liverpool kikötőibe vezet az útjuk a hamis gyógyszereknek, miközben a készítmények akár harmincszor is gazdát cserélnek. A tavalyi év során Nagy-Britanniában több mint félmillió darab hamis pirulát találtak a hatóságok, közel ugyanannyit, mint 2005-ben egész Európában.

Ahogy folyik a nyomozás Nagy-Britannia egészségügyi intézményeiben tavaly felbukkant hamisított skizofrénia-gyógyszer ügyében, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy a gyógyszerhamisítók növekvő mértékben fenyegetik a brit állampolgárok egészségét - állítják a brit egészségügyi rendszer képviselői. A tavalyi év első tíz hónapjában hárommillió font értékben foglaltak le hamis készítményeket a határőrök, köztük szív- és rákgyógyszereket, hormonális készítményeket, és vérnyomás-szabályozó szereket. A három legnagyobb szállítmány egyenként több mint 100 ezer darab tablettát tartalmazott. Növekszik azoknak a hamisított gyógyszereknek a mennyisége is, melyeket közvetlenül az angol Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) intézményeibe szánnak. Tavaly legalább nyolcmillió darab hamis pirula juthatott el az államilag fenntartott NHS pácienseihez. A hatóságok ezért figyelmeztetik a szervezet beszerzőit, hogy óvakodjanak a feltűnően kedvező árajánlatoktól, hiszen a hamisítók az eredeti gyógyszer árának töredékéért adják termékeiket. Az egyik vizsgált esetben például a 128 fontba kerülő készítményt 5 fontért kínálták eladásra kínai kereskedők.

Nagy-Britannia mellett a többi uniós tagországot is komolyan fenyegeti a gyógyszerhamisítás. Havonta körülbelül 10-15 millió hamis tablettát foglalnak le az Európai Unió határőrei. Fájdalomcsillapítók, antibiotikumok, potencianövelő szerek, koleszterincsökkentők, malária elleni készítmények és rákgyógyszerek szerepelnek a listán. A franciaországi Le Havre kikötőjében például több millió darab pszeudoefedrin pirulát találtak, amelyet többek között ecstasy és heroin előállításához is használnak. A legnagyobb fogást, mintegy 2,2 millió darab hamisított, többségében fájdalomcsillapító tablettát a brüsszeli repülőtéren foglalták le 2008 októberében.

Az Interpol egy, a közelmúltban közzétett jelentése szerint a hamis gyógyszerek eladásából származó bevételek olyan terrorista szervezetekhez folynak be, mint az Al-Kaida. Sokak szerint a hamis gyógyszerek terjedése már önmagában is terrorfenyegetést jelent az ország számára. Ronald Noble, az Interpol egyik vezetője szerint negyven év alatt "csak" 65 ezer ember lett a terrorizmus áldozata, míg egy év alatt a Kínából származó hamis gyógyszerek 200 ezer ember halálát okozzák. A szigetországban ugyanakkor egyelőre nem tudnak olyan esetről, melyben bizonyítottan hamis gyógyszer okozta valakinek a halálát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!