Egyperces gyermekölelés a Down Világnapon

"A művészet integrál" mottóval rendezi meg vasárnap a Down Egyesület a Down Világnaphoz kapcsolódó programját, amelyen népszerű művészek is segítik a sérült és az egészséges gyerekek integrációját.

Harmadik éve szerveznek gyermekprogramokat a Vígszínházban a Down Világnap kapcsán, melynek célja, hogy bebizonyítsák, a sérült és az ép gyermekek egyformán játszanak és szórakoznak, és több az, ami összeköti őket annál, mint ami elválasztja.

A március 20-ai programon többek között játszóház, rajzverseny, festés kortárs képzőművészekkel (Wahorn András, ef. Zámbó István és Tóth József festőművészek), könyvvásár, Lego-sarok, Segítsüti - süteménydíszítés gasztrobloggerekkel, arcfestők, lufihajtogató bohócok és tudományos játszóház is rendelkezésre áll, ezenkívül Halász Judit és Szalóki Ági, a Vígszínház művészei, a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola növendékei szórakoztatják majd a közönséget.

A szervezők a programon belül meghirdették az "Egyperces gyermekölelést", ezzel igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy minden gyermeknek szüksége van a szeretetre és az ölelésre, legyen akár egészséges vagy sérült. Az eseményen arra kérik a részt vevő felnőtteket, hogy egy percen keresztül öleljenek meg egy gyermeket - akár saját gyermeket, akár másét - ezáltal is támogatva a Down Egyesület célját és a gyermekek integrációját.

A programról bővebb információ olvasható a oldalon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Átmenetileg nagyobb területen szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, ki is derülhet az ég, majd délnyugat felől ismét egyre több helyen beborul. Hajnalig csak helyenként fordulhat elő hószállingózás kisebb havazás. Ezt követően egy csapadékzóna képződik a Dél-Dunántúl és a középső országrész fölött, melyből eleinte még többnyire havazás valószínű, a délnyugati megyékben viszont már a reggeli órákban fagyott eső, ónos eső is lehet. A Dunántúl északi felén élénk, néhol erős lökések kísérhetik a délkeleti szelet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között alakul, de az átmenetileg kevésbé felhős tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.