Bezár a legnagyobb magyar spermabank

Beszünteti tevékenységét az ország legnagyobb spermabankja, miután az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) tavaly nyáron vizsgálatot indított, majd feljelentést tett illegális szervkereskedelem miatt.

Az OTH tavaly márciusban értesült arról, hogy Dániából genetikailag hibás donorspermiumok kerültek Magyarországra, ekkor derült fény arra is, hogy a Krio Intézet már 2013-óta importálja a hímivarsejteket a skandináv országból - írja a Magyar Idők alapján az Index.

A lapnak Takács Zsuzsanna, a Krio Intézet megbízott főigazgatója azt mondta, azért Dániából hoztak spermát , mert ott még a magyarnál is szigorúbb az adományozók vizsgálata, de erről a tevékenységről az éves adatszolgáltatás keretében rendszeresen tájékoztatták az OTH-t. A hivatal álláspontja szerint viszont tilos a hímivarsejtek importja, és a Krio pedig kijátszotta a hatóságot.

Egyre nagyobb a meddőségi probléma a férfiak körében, akiket a stressz, az alkohol, a dohányzás, az egészségtelen, mozgáshiányos élet, a környezetszennyezés, a tartós gyógyszerhasználat és a helytelen öltözködés is veszélyeztet. Kattintson! A nyomozást megszüntették, de a féléves eljárás alatt a Krio nem foglalkozhatott donorsperma-gyűjtéssel, és a meddőségi klinikák sem vehettek át külföldi hímivarsejtet. Emiatt csak korlátozottan tudtak mesterséges megtermékenyítést végezni, több meddő pár az ombudsmanhoz is fordult akadályoztatása miatt.

Beszünteti tevékenységét az ország legnagyobb spermabankja

A Népszabadság tavaly nyáron arról írt , hogy a Krio a hazai férfiak alkalmatlansága miatt kényszerült Dániából importálni spermát. A magyar férfiak hímivarsejtjei ugyanis olyan rossz minőségűek, hogy a csak a jelentkezők töredéke alkalmas spermadonornak. 2014-ben 152 férfi jelentkezett adományozónak, az orvosi vizsgálatok végére tízen maradtak, közülük négy kiesett a soron következő újabb szűrésen, hárman visszaléptek, a következő vizsgálat alapján pedig még egy jelöltről kiderült, hogy nem alkalmas donornak, így a 152 jelentkezőből ketten maradtak. A Krio viszont a hazai meddőségi centrumok egyikében, a Kaáli intézetben végzett évi nagyjából 900 mesterséges megtermékenyítési eljárásból 700-800 biztosította a spermiumot.

Ezért voltak kénytelenek külföldről, a világ egyik legnagyobb spermabankjából, a dániai Nordic Cryobankból is vásárolni. Tavaly márciusban egy dán ivarsejttel kapcsolatban azonban „uniós riasztás érkezett” a Krióhoz és a szakhatósághoz is, mert egy donorsejtről utólag kiderült: genetikai (enzimhiányos) betegséget hordoz, ezért a bank a minta megsemmisítését kérte.

Akkorra azonban a problémás ivarsejtet már két terhességhez is megvásárolták és fölhasználták. Az egyik baba már világra is jött, ő egészséges. Szakemberek szerint egyébként nem valószínű, hogy kialakul a genetikai betegség, mert ahhoz az anyának is hordoznia kellene ugyanazt a hibás gént.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás. Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat - a nappali órákban kisebb eséllyel az Alföldön eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este 0, +7 fok várható. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!