Bemutatták az első magyar biciklis mentőápolót

Hamarosan Magyarországon is elindul az első biciklis mentőegység. Az Országos Mentőszolgálat már be is mutatta az első magyar biciklis mentőápolót egy videóban.

Kramarics Tamás, kiváló mentőtechnikus bajtársunk 7 éve szolgálja odaadóan hivatását az Országos Mentőszolgálatnál. Az életmentő a hétköznapokban rohamkocsin dolgozik, szabadnapjain pedig a hamarosan induló mentőbiciklin teljesít majd szolgálatot a sétálóutcákban (pl. Váci utca, Duna Korzó, Budai Vár)” – írta közösségi oldalán a mentőszolgálat. A bejelentéshez egy bemutatkozó videót is mellékeltek, amelyben az első magyar biciklis mentőápolót hallhatjuk.

Mint mondta, Angliában már több mint 20 éve használnak bicikliket a mentésben, és már évente 17 ezer esetnél vetik be a kerékpárokat. „A bringás szolgálatra egyikünket sem kötelezték. Önként lehetett és lehet jelentkezni erre a feladatra, amit szabadidőnkben, plusz juttatásért fogunk majd végezni” – ismertette.

mentők, bicikli, kerékpár
Hamarosan Magyarországon is elindul az első biciklis mentőegység. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

A kritizálóknak is üzent

A mentőápoló megjegyezte azt is, hogy „a hozzá nem értők kritizálják” a biciklis mentőegység gondolatát. Ezzel arra utalt, hogy amikor – kicsit több egy héttel ezelőtt – bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy elektromos mentőkerékpárokkal is gyorsítaná a bajbajutottak ellátását, néhány nappal később már magyarázkodásra kényszerültek az indokolatlan bírálatok miatt. Akkor posztjukban azt írták, „egykor a mentőmotorok bevezetése is furcsa ötletnek tűnt Magyarországon, mára azonban az egyik leghatékonyabb mentőeszközként tartják számon a kétkerekű mentőket, akik 2005 óta több száz életet mentettek meg”. Kiemelték, hogy Budapest belvárosában vagy a Budai Várban óriási előnyt jelenthet a tömegben is könnyen közlekedő jármű.

Butaság lenne azt gondolni, hogy biciklivel szeretnénk helyettesíteni a rohamkocsit. Ennek ellenére minden olyan eszköz megtalálható lesz a kerékpáron, ami életmentéshez nélkülözhetetlen” – hangsúlyozta Kramarics Tamás. A korábbi tájékoztatás szerint az a terv, hogy már idén találkozhatnak a bajbajutottak az első mentőbiciklikkel. Az augusztus 27-én tartandó Mentőnapon viszont „szolgálaton kívül” is minden érdeklődő megnézheti majd az elektromos mentőkerékpárokat a Városligetben.

Életet mentettek a mentőszolgálat munkatársai néhány hete Budapesten, mégsem dicsérő, hanem panaszos hangvételű levelet kaptak egy szemtanútól.

A többség jó ötletnek tartja

Akárcsak a mentők bármelyik posztjához, a biciklis mentőápoló bemutatkozó videójához is rengeteg hozzászólás érkezett. Az egyik kommentelő arra volt kíváncsi, vajon télen is működik-e majd ez az elképzelés. Erre az Országos Mentőszolgálat egyszerűen annyit válaszolt, „nem”. A többség egyébként támogatja az ötletet, hogy két keréken is minél több segítség érkezzen. „Ez is egy opció, hogy több legyen a lehetőség a mentésre” – írta egyikük.

Egy másik hozzászóló rámutatott arra, hogy amíg egy mentőautó bizonyos helyeket nehezen tud megközelíteni, például a forgalmi dugó miatt, egy kerékpárral érkező mentőápoló sokkal előbb elláthat egy bajbajutottat – főleg, hogy a táskájában defiblirátort, lélegeztető ballont és kötszereket is magával tud vinni. „Ha 5 perccel előbb ér oda, mint az esetkocsi, már éltet menthet” – hangsúlyozta a kommentelő. Volt, aki pedig egyszerűen csak annyit írt: „Egyet kívánok: akár biciklivel, akár rohamkocsival mentek, érjetek oda időben!”

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.