Befejeződött a European Health Academy (EHA) konferenciája Budapesten.

A negyedik alkalommal megrendezett European Health Academy (EHA) konferenciáját, most Budapest látta vendégül.

Május 31. és június 1. között 11 ország részvételével az Országházban került sor többek között külföldi egészségpolitikusok és szakemberek bevonásávala magyar egészségügyi reform bemutatására és értékelésére.

A tanácskozáson elemezték a holland modellt, a vizitdíj-rendszert, a páciensek és az egészségügyi személyzet mozgáslehetőségeit a tagországok között, továbbá áttekintik az egyes országokban zajló, illetve tervezett reformintézkedések előnyeit és buktatóit.

A régió többi országa részéről nagy érdeklődés övezte a magyar reformokat. A jelenlévő szakemberek kijelentették, hogy fontos megosztani a magyar egészségügyi rendszer átalakításával kapcsolatos tapasztalatokat és érdemes monitorozni a reformok kapcsán, hogy a megvalósult eredmények összhangban vannak-e az eredeti elképzelésekkel.

A 2004-ben Prágában megrendezett első, majd a 2005-ben Tallinban folytatódott konferencia növekvő sikerére alapozva - nem feledve az eredeti célt - 2006-ban Máltán, Vallettában már ott volt Románia és Bulgária is, mint csatlakozásra váró ország. Budapesten - a hagyományokat folytatva - a meghívottak között uniós tag aspiránsok voltak.

Az ELPIDA szervezőin kívül az EHA sikerén olyan szakemberek dolgoznak, mint Dr. Milan Cabrnoch, az Európai Parlament cseh tagja, John Bowis, volt britt egészségügyi miniszter - jelenleg tagja az Európai Parlamentnek - és a magyar házigazda Dr. Schwarcz Tibor, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának alelnöke.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!