Bajt jelezhet, ha szédülünk, amikor felállunk

Nagyobb a demencia kockázata azoknál az embereknél, akik megszédülnek, amikor felállnak - derült ki egy kutatásból.

Időnként mindannyiunkkal megesik, hogy hosszabb üldögélést, vagy fekvést követően megszédülünk, amikor fel akarunk állni. Aki azonban többször is szenved ettől az egyébként ártatlan és néhány másodpercig tartó tünettől, annál a demencia kialakulásának a veszélye is magasabb lehet - állapította meg egy kutatás.

Mikor jó a vérnyomás? A vérnyomásmérés rutinvizsgálatnak számít, ám az, hogy mi számít ideális értéknek, nagyban függ attól, hogy a páciens hány éves és milyen nemű. Kattintson a részletekért!

Nem mindegy, hogy melyik vérnyomásértékünk zuhan

A jelenséget orvosi szakkifejezéssel ortosztatikus hipotenziónak hívjuk, és akkor alakul ki, ha álló helyzetbe kerülve hirtelen lezuhan a vérnyomásunk. Mivel ilyenkor lecsökken az agyba áramló vér mennyisége, megszédülhetünk, sőt akár el is ájulhatunk. Idősebb korban gyakrabban fordulhat ez elő, illetve bizonyos gyógyszerek szedése is járhat hasonló mellékhatásokkal.

A Neurology című szaklapban közzétett tanulmány összefüggést talált a demencia és a szédülés között, de csak azoknál az embereknél, akiknek felálláskor a szisztolés vérnyomásuk esik le. Ez a vérnyomásmérőn szereplő első érték, amely ideális esetben 90 és 119 közé kell, hogy essen. A szédülés akkor jelentkezhet, ha ez a vérnyomásérték legalább 15-tel csökken.

NAgyobb a demencia kockázata azoknál, akik gyakran szédülnek meg, amikor felállnak. Fotó: Getty Images
NAgyobb a demencia kockázata azoknál, akik gyakran szédülnek meg, amikor felállnak. Fotó: Getty Images

A tanulmányban 2131 ember vett részt, akiknek átlagéletkora 73 év volt, és a vizsgálat kezdetekor egyikük sem szenvedett demenciában. Vérnyomásukat a kutatás kezdetén, majd egy, három és öt évvel később is megvizsgálták. Összesen 15 százalékuknál jelentkezett az ortosztatikus hipotenzió, 9 százalékuknál a szisztolés, 6 százalékuknál pedig a diasztolés (a második, "per" érték) vérnyomás zuhant le felálláskor. A következő 12 évben a vizsgált alanyokon a demencia jeleit keresték: összesen 462 embernél, vagyis a tanulmányban szereplők 22 százalékánal alakult ki a betegség.

Az eredmények szerint azoknak az embereknek, akiknél a szisztolés vérnyomásérték zuhan le, 40 százalékkal nagyobb az esélyük a demenciára, mint azoknak, akik egyáltalán nem szédülnek meg felálláskor. A kutatók több más, a demencia kialakulását is befolyásoló tényezőt is figyelembe vettek (például a cukorbetegség, dohányzás, alkoholfogyasztás), de a szisztolés vérnyomásérték zuhanása még ezen tényzők mellett is 37 százalékkal növeli a demencia kialakulásának a veszélyét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.