Bajt jelez, ha gyorsan vesszük a levegőt

A légzésünket számos dolog befolyásolhatja. Fizikai aktivitás esetén például természetes, ha gyorsabban vesszük a levegőt, a szokásosnál magasabb légzésszám azonban akár betegségre is utalhat.

A normál légzésszám egyénenként eltérhet ugyan, de felnőttek esetében a percenkénti 12-20 lélegzetvételt tekintjük átlagosnak. Ilyen gyakoriság mellett egy alkalommal épp annyi szén-dioxidot lélegzünk ki, mint amennyit a következő kifújásig megtermel a szervezetünk. Előfordulhat viszont, hogy a szokásosnál szaporábban vesszük a levegőt. Dr. Tárnok Ildikó , a Tüdőközpont tüdőgyógyásza a magas légzésszám lehetséges okait foglalta össze.

Hogyan mérhető a légzésszám?

Ahhoz, hogy hiteles értéket kapjunk, nagyon fontos, hogy a légzésszámot nyugalomi állapotban mérjük. Testedzés után, de akár a szobán keresztül sétálva sem pont azt az értéket kapjuk, mint egy kényelmes széken ülve. Egy lélegzetvételnek számít egy belégzés és egy kilégzés, tehát a mellkas egyszeri megemelkedése, majd nyugalmi helyzetbe való visszatérése. Figyeljük ezt a mozgást 60 vagy 30 másodpercig - ez utóbbi esetben az így kapott értéket duplázzuk meg -, és megkapjuk az egy percre jutó pontos légzésszámot.

A lélegzetvétel egy teljesen természetes folyamat: nem koncentrálunk rá, mégis elvégezzük. Ezt a folyamatot az agyunk irányítja. Ha az itt lévő receptorok úgy érzékelik, hogy a szervezetünkben túl kevés az oxigén vagy túl magas a szén-dioxid mértéke, akkor az agyból érkező parancs következtében megnő a légzésszám, hogy ezek az értékek javuljanak.

Mi okozhat magas légzésszámot?

A légzésszám több tényezőtől is függ: megemelkedik, ha sportolunk vagy ha megsérülünk, de érzelmeink és hangulatunk, sőt, egyes gyógyszerek is hatással vannak rá. A láz is megemelheti a légzésszámot, a szervezet ugyanis a gyorsabb levegővételek segítségével próbálja csökkenteni a magasabb testhőmérsékletet. Ha viszont szorongás esetén, idegességünkben vagy ijedtségünkben gyorsabban vesszük a levegőt, az a pánikroham tünete is lehet.

asztma, légzés, gyors légzés, magas légzésszám, betegség, tünetek, lélegzés
Azasztmatünete is lehet a felgyorsult légzés. Fotó: 123rf

A szaporább légzés szívbetegségre is utalhat. Ha a szív nem pumpál megfelelően, a szervezet a szükségesnél alacsonyabb oxigénszintet a gyakoribb lélegzetvétellel igyekszik kompenzálni. A magas légzésszám hátterében azonban légzőszervi betegségek is húzódhatnak: asztma, COPD és tüdőgyulladás esetén például nehézlégzés jelentkezhet, ezt pedig a szervezet gyakoribb levegővétellel próbálja meg kiegyenlíteni.

Mikor forduljunk orvoshoz?

Enyhébb, átmeneti légzésszám-emelkedés bárkinél előfordulhat. Gondot a túl magas légzésszám okoz, különösen ha hosszabb ideig jelentkezik. Ha mellette láz és fáradtság is fellép, akkor mindenképpen indokolt az orvosi vizsgálat. Erősen ajánlott szakemberhez fordulni akkor is, ha krónikus légúti betegségek - például tüdőtágulat, asztma, COPD vagy krónikus hörgőgyulladás - mellett lép fel a gyakoribb lélegzetvétel. Ez ugyanis a betegség rosszabbodását is jelezheti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!