Álomhajó várja a szerencsés nyertest

Véget ért Multdophilus nyereményjátékunk, amelyben az egészségvédő terméken kívül fődíjként egy mediterrán luxus hajóutat lehetett nyerni. A közjegyző előtt lezajlott sorsoláson a szerencse egy 41 éves sebészorvosnak, dr. Budai Zsoltnak kedvezett.

- Gondolom, nem tévedek nagyot, hogy most egy nagyon boldog emberrel beszélek. Engedje meg, hogy a HáziPatika.com szerkesztősége nevében szeretettel gratuláljak a nyereményéhez! Érdekelne, hogyan sikerült Fortuna kegyeibe férkőznie. Hol szerzett tudomást a lehetőségről?

- Orvos lévén, az interneten böngészve természetesen elsősorban az egészségügyi oldalakat keresem, így találtam rá már évekkel ezelőtt a HáziPatika.com-ra. Feltettem a kedvenceim közé, és amikor - például a baleseti sebészeten, egy-egy csendesebb ügyelet alkalmával - akár egy félóra időm van, szívesen megnyitom. Így történhetett, hogy az első kétszáz felhasználó között töltöttem ki a nyereményjáték tesztjét. Azért igyekeztem vele, mert láttam, hogy az első ezer helyes választ beküldő kap egy-egy doboz Multidophilust.

- Ezek szerint Ön már ismerte ezt a "barátságos baktérium" készítményt. Használta is?

- Korábban Nagyatádon dolgoztam, és mellékállásban három évig voltam a menekülttábor orvosa. Oda sok nyugat-európai gyógyszer-segélycsomag érkezett, így megtanulhattam, hogy például Franciaországban már természetes, hogy az antibiotikumok mellé rögtön felírnak baktériumtartalmú gyógyszert is, hogy az antibiotikumos kezelést automatikusan kövesse a természetes bélflóra visszatelepítése. A családomban magam is mindenkinek ajánlottam ezt a készítményt bakteriális bélfertőzések gyanúja és antibiotikum szedés esetére azért , hogy a kórokozók legyőzése után az emberi bélcsatornában előforduló baktériumok mihamarabb visszatelepüljenek, hiszen ezek egy része is elpusztul a kezelés során. Mivel ezek az un." jó baktériumok" részt vesznek a normális immunműködés erősítésében, a kóros baktériumtörzsek szaporodásának gátlásában és egyes, az emberi szervezet számára fontos vitaminok termelésében. Ezáltal megelőzhetjük az antibiotikumkezelést nagyon gyakran követő, kísérő kisebb-nagyobb hasmenések kialakulását.

- Gondolt arra, hogy esetleg a főnyeremény álomutat is megnyerheti?

- Álmomban sem jutott eszembe. Részt vettem én már sok hasonló játékon, de eddig nem tartoztam a szerencsések közé: talán a legnagyobb érték, amit megnyertem, tizenéves koromban a Film, Színház, Muzsika folyóirat féléves előfizetése volt...

- Annál nagyobb lehetett a meglepetése!

- Igen, nagyon nagy öröm volt. Jártam már ugyan néhány helyen a világban, de ez a Földközi tengeri hajóút egészen ismeretlen tájakra visz el. A Genovához közeli Savonából indulunk, a hét nap alatt érintjük Nápolyt, Palermót, Tuniszt, Palma de Mallorcát, Barcelonát, Marseilles-t. A neten annak is utánanézhettem, mivel utazunk: maga a hajó is páratlan élmény lesz, hiszen ez egy több mint kétszáz méter hosszú, húszemeletes, luxusszállónak beillő üdülőhajó, minden elképzelhető komforttal és társasági és sportolási lehetőséggel felszerelve.

- Sikerült szabaddá tennie magát a szeptember végi indulásra?

- Igen, ezt a rendkívüli lehetőséget a főnökeim is megértéssel fogadták.

- A nyereményút kétszemélyes. Kivel utazik?

- A barátnőmet hívtam magammal.

- Egy kihagyhatatlan kérdés utoljára: a szerencsét hozó készítményt az útipatikába is ajánlják, esetleges meleg égövi bélfertőzések esetére... Visz magával Multidophilust is?

- Hát erre nemigen lehetne nemmel válaszolni...

- Nagyon jó utat kívánunk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan derült, száraz idő várható. A légmozgás fokozatosan mérséklődik, gyengül.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +2 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, szélcsendes helyeken ennél alacsonyabb, míg a vízpartok mentén, a belvárosi részeken kissé magasabb értéket is mérhetünk. Többfelé várható légköri fagy. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.