A taj-kártya mellé készítse majd a személyit is!

Elfogadta a parlament az újabb egészségügyi salátatörvényt, mely többek között kimondja a TAJ-kártyával kapcsolatos legújabb szabályokat is.

A több egészségügyi tárgyú törvények módosítását tartalmazó legújabb salátatörvény egyebek mellett megteremti a jogi alapjait annak, hogy az eredményes tárgyalásokat követően Magyarország teljes jogú tagja lehessen a nemzetközi szervkoordinációs szervezetnek, az Eurotransplantnak.

Viszlát, hamis gyógyszer!

A gyógyszertörvény módosításával átültethetővé válik az az uniós irányelv, amely a hamisított gyógyszerek legális kereskedelmi láncba történő bekerülésének megelőzéséről szól. Ezenfelül bevezetik a gyógyszertári szolgáltatási díjat, amelyet az állam egyes többletszolgáltatások után fizet a patikáknak.

Személyi is kell

Az új szabályozás értelmében - amennyiben a beteg nem tesz külön tiltó nyilatkozatot - három hónapos felkészülési időszakot követően április elsejétől taj-száma alapján a gyógyszerész jogosult lekérdezni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisából korábbi vényköteles gyógyszerelésére vonatkozó adatait. Annak érdekében, hogy ne használhassa több embert ugyanazt a taj-kártyát a törvény rendelkezik arról is, hogy a TAJ-kártya mellett más személyazonosító okmányt is fel kelljen mutatni.

Az egészségügyi bizottság indítványa értelmében az egészségügyért felelős miniszter arra is felhatalmazást kap, hogy az élelmiszerekben lévő transzzsírsavak megengedhető legnagyobb mennyiségét, a transzzsírsav tartalmú élelmiszerek forgalmazásának feltételeit és hatósági ellenőrzésének szabályait, valamint a transzzsírsav bevitelének nyomon követésére vonatkozó szabályokat az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.