A kék zónákban 100 évig élhetünk

Érdekes módon a világ legegészségesebb, leghosszabb ideig élő emberei sohasem láttak edzőtermet belülről. Hogy lehet ez?

A kék zónákban élők sikerének magyarázata látszólag egyszerű: olyan környezetben élnek, amely folyamatosan mozgásban tartja őket anélkül, hogy erre gondolniuk kellene. Például kertészkednek, egész nap sétálnak, és kézzel végzik el a házukban és az udvaron szükséges munkák javát - írja a Quartz magazin . A kék zónák kutatói megállapították, hogy a rutinból végzett természetes mozgás az egyik leghatékonyabb módja az élethossz növelésének, amely a legközönségesebb szokás a világ leghosszabb életű populációiban. Persze, nem élhet mindenki a kék zónák modellje szerint, hiszen a világ nagyon más irányba tart. Például 100 évvel ezelőtt a munkahelyeknek csak 10 százaléka volt ülő munkahely, ezzel szemben ma a 90 százaléka.

kék zóna
Életünkbe a természetes mozgásokat kell beépítenünk, ha hosszú életet szeretnénk

Ettől még figyelni kellene a szervezetünk igényeire, hiszen például a svéd Karolinska Intézet kutatója, Anders Hansen kimutatta, hogy a napi séta 40 százalékkal csökkentheti a demencia kockázatát. Ez azt mutatja, hogy nem feltétlenül kell konditeremben gyötörni magunkat a megfelelő állapot elérése érdekében. Az egyszerű, természetes mozgás még hatásosabb is lehet. Mindemellett érdemes végig gondolni, hogy a kék zónákból milyen hasznos ismeretek is származnak, amelyek meghosszabbíthatják az életünket és megnövelhetik az egészségben eltöltött életéveink számát.

Mik azok a kék zónák?

Dan Buettner amerikai felfedező és ismeretterjesztő magyarul is olvasható könyve, "A hosszú élet oázisai - Földünk Kék Zónái - A legidősebbek tanai a hosszú életről" tíz éve jelent meg a National Geografic gondozásában. A szerző azoknak a régióknak az életét tanulmányozta, amelyekben az emberek a legmagasabb életkort érik meg. E területeket nevezte el kék zónáknak, és az elmúlt egy évtizedben a kék zónák tapasztalatainak hasznosítását a boldogságkeresés módszereire és az étkezésre is kiterjesztette. Ami ennél sokkal fontosabb számunkra, hogy további kutatások is megerősítették: van olyanfajta hétköznapinak tekinthető életvitel, méghozzá a Föld legkülönbözőbb pontjain, amely hosszú ideig tartó jó egészséget és magas életkort eredményez.

Buetner és munkatársai öt kék zónát azonosítottak:

- Ikaria szigete Görögországban található, ahol az emberek olívaolajjal, vörösborokkal és házi zöldségekkel gazdagon dúsított mediterrán étrendet követnek.

- Szardínia szigetén Ogliastra ad otthont a világ néhány legidősebb emberének, akik az olasz sziget hegyvidéki régióiban élnek, és jellemzően gazdaságokban dolgoznak, és sok vörösbort isznak.

- Okinava, Japán legdélibb szigete a legidősebb nők otthona, akik sokféle szójaalapú ételt fogyasztanak, és rendszeresen végeznek tai chi gyakorlatokat.

- A Nicoya-félszigeten, Costa Ricában egy bab- és a kukoricatortillák köré épülő étrend a meghatározó. Ezen a területen az emberek idős korukban is rendszeresen végeznek fizikai munkát.

- A kaliforniai Loma Lindában élő hetednapi adventisták nagyon vallásos emberek, akik szigorúan vegetáriánusok, és szorosan összetartó közösségeket alkotnak.

Nyilván vannak még más kék zónák is a világon, de ezeken a területeken számos tanulmány mutatta már ki, hogy sok a 90 vagy 100 év fölötti lakos. Ha valaki azt gondolná, hogy a genetika tehet ezekről az eredményekről, igaza volna, de az öröklött tulajdonságok hatása valószínűleg csak a hosszú élettartam 20-30 százalékáért felel - írja a Health Line szakportál. Azaz a környezeti hatások, beleértve az étrendet és az életmódot, igen nagy szerepet játszanak az életkor meghatározásában.

A kék zónákban közös, hogy az ott élők elsősorban - akár 95 százalékban - növényi táplálékot fogyasztanak. Bár a legtöbb csoport nem szigorú vegetáriánus , húst havi átlagban csak öt alkalommal esznek ezekben. A húsfogyasztás és a krónikus betegségek kialakulásának összefüggése ma már közismert az orvostudomány előtt, amit a kék zónák léte indirekt módon igazol.

Túlevés nincs, munka van

A kék zónák lakóira jellemző, hogy elkerülik a túlevést, illetve időszakonként böjtölnek. Okinaván például a 80 százalékos szabályt követik, azaz az étkezést akkor hagyják abba, amikor 80 százalékban, és nem 100 százalékban érzik jóllakottnak magukat. Ezt a szokást "hara hacsi bunak" nevezik. Az is jellemző ezekre a területekre, hogy igen mérsékelt az alkoholfogyasztás. Ahol mégis előfordul, legfeljebb napi két pohár vörösbornál megáll, ami még nem okoz károsodást a szervezetnek, de a borban lévő antioxidánsok segítenek elkerülni a krónikus betegségeket.

A magyarok születéskor várható élettartama az 1990-es nem egészen 70 évről 2014-re 76 évre növekedett, de még ezzel is jelentősen elmarad az európai átlaghoz, a 80,9 évhez képest. Dohányzásban és fiatalkori dohányzásban is élen járunk, felnőttkori elhízásban pedig csak az írek és a máltaiak előznek meg bennünket. Rákban a 2013-as adatok szerint - 100 ezer lakosra vetítve - Magyarországon haltak meg a legtöbben az Európai Unióban az OECD adatai szerint. Mit lehetne tenni, hogy ez megváltozzon?

A fizikai munka az élet része ezeken a területeken, azaz a szükséges napi testmozgás mindig megtörténik, mert nincs is más lehetőség. Például Szardínián az állattartás, a hegyvidékeken a meredek lejtők rendszeres megmászása és a munkába gyaloglás teljesen közönséges tevékenység. A séta a kutatások szerint önmagában 20 százalékkal, egyéb fizikai tevékenységgel kiegészítve pedig 39 százalékkal mérsékeli a korai halál esélyét. A kék zónák lakói emellett eleget és hatékonyan alszanak, ami nélkülözhetetlen a magas kor megéréséhez. Ikarián és Szardínián a délutáni szunyókálás is elterjedt szokás.

Amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy a kék zónákban élők többsége családban élő, mélyen vallásos ember. Vannak tanulmányok, amelyek kimutatták, hogy van összefüggés az erős hit és a magas életkor között. Ennek valószínűleg ahhoz van köze, hogy a hívők támogatást kapnak a közösségüktől a depresszió és a stressz leküzdéséhez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.