"Hálapénz, hálaszolgáltatás az a bármilyen előny és juttatás, amelyet a beteg vagy hozzátartozója az ellátást követően, utólag, kérés nélkül az orvosnak ad, amennyiben az még közvetve sem befolyásolja az ellátás minőségét. A hála kifejezése csak szabad elhatározáson alapulhat" - definiálja a jelenséget a Magyar Orvosi Kamara etikai kódexe . A kiadvány egyben hangsúlyozza, hogy az előre elkért, elvárt, elfogadott anyagi juttatások és egyéb előnyök súlyos etikai vétséget jelentenek, míg ezek kikényszerítése egyenesen kirívó vétségnek minősül, ami a kamarából való kizárást vonja maga után.
Ez utóbbiakról mindemellett a büntető törvénykönyv (Btk.) is nyilatkozik, mi több, adott esetben mind a beteg, mind az orvos három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, amennyiben a hálapénz célja a jogtalan előnyszerzés vagy kötelességszegés. Magyarul, ha egy páciens a zsebbe csúsztatott pénzes boríték miatt remél és kap jobb ellátást, ugyanúgy bűnös a törvény szeme előtt, mint a kezelőorvos, aki a felajánlást elfogadta. Mindez persze ellenkező, negatív összefüggésben is él: sokan éppen azért döntenek a fizetés mellett, mert attól félnek, annak hiányában rosszabb minőségű kezelést kapnak.
Külföldön ismeretlen a boríték
"A hallgatóimnak azt szoktam mondani, hogy a hálapénz intézménye azért nem jó, mert fenntart egy bizalmatlanságot az orvos-beteg kapcsolatban. Ha ez a viszony bizalmasabb, az kifejezetten pozitív hatást gyakorolhat a beteg együttműködési készségére, ezáltal az egész terápia kimenetelére. A hálapénz ezt aláássa, végeredményben pedig egy fenntarthatatlan egészségügyet eredményez. Ez egyértelműen egy rossz rendszer, úgyhogy mindent meg kell tenni a kivezetése érdekében" - mondta el megkeresésünkre Tari Gergely Róbert bioetikus, az SZTE ÁOK Magatartástudományi Intézet oktatója.
Tari szerint a fiatal orvostanhallgatókkal rendszeresen megvitatja a kurzusok keretein belül a hálapénz kérdéskörét, így alkalma nyílik arra is, hogy felmérje, a felnövekvő orvosgenerációk milyen attitűdökkel bírnak erre vonatkozóan. A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy hiába tartják rossz rendszernek, az első-, másod- és harmadévesek túlnyomó többsége a hálapénz elfogadása mellett teszi le a voksát. Érdekesség, hogy ez csak a magyar hallgatókra igaz.
" Külföldi hallgatókat is oktatunk itt Szegeden szép számmal, és ők nem értik, miért létezik nálunk a hálapénz. A legtöbben nem is ismerik ezt a fogalmat. A nigériai, a norvég, vagy éppen a kínai hallgatók is csodálkoznak azon, mi szükség van erre, és hogy miért nem lehet ezt felszámolni. Úgy látszik, ez egy magyar specifikum, annak ellenére, hogy közfinanszírozású az egészségügy, a hálapénz mégis jelen van" - mutatott rá a szegedi szakember.
Könnyebb a magánrendelésnél
Kitért rá, a magyar orvostanhallgatók gyakran teszik fel azt a kérdést, hogy miért is ne fogadnák el a hálapénzt, amikor a bérek rendkívül alacsonyak. Ezzel kapcsolatban a már említett etikai kódex is hasonló véleményt fogalmaz meg, amikor szó szerint azt írja: "a hálapénz legfőbb oka az orvosok megalázóan alacsony fizetése. Mögötte az egészségügyi rendszer működésének zavara áll."
Tari Gergely Róbert szerint a finanszírozás hiányosságait elméletben magánpraxisból is lehetne pótolni, egy ilyen vállalkozás beindítása azonban rendkívül költséges és nehéz feladat. "A hálapénz a könnyebbik út, hiszen az orvosok a közegészségügyben több beteggel találkoznak, mint a magánrendeléseken, így ezért is kifizetődőbb, ha ezt a rendszert tartják fent. Példaként említhető a szülészet-nőgyógyászat, amely kifejezetten egy olyan területnek számít, ahol a hálapénz nagy léptékben van jelen. Hiába lehetne ugyanis a szüléseket legális keretek között, előre meghatározott tarifával levezetni egy magánpraxison belül, az ország egyik legnagyobb városában, Szegeden például még sincs olyan magánklinika, amely ilyen szolgáltatást nyújtana" - hívta fel a figyelmet. Mindezeken túl hozzátette: "a hálapénzek összegében szakterületenként is számottevő különbségek figyelhetők meg. Ez sok esetben azt eredményezi, hogy a paraszolvencia elfogadása nem a luxus megteremtését, hanem a tisztességes életszínvonalat biztosítja."
Van kiút a gödörből?
Az SZTE oktatója felidézte, hogy egy közelmúltban megtartott óráján a jelenlévő hallgatók közül mindenki elismerte, ez egy fenntarthatatlan, rossz rendszer, de csupán ketten mondták, ők nem tudnak olyan helyzetet elképzelni, amikor hajlandóak lennének hálapénzt elfogadni. A többiek igen, azt azonban ők is hangsúlyozták, hogy a beteget a hálának kell motiválnia a boríték átnyújtásánál, nem pedig a félelemnek. Csakhogy a kettőt lehetetlen ennyire élesen elkülöníteni egymástól. Valójában a társadalomban annyira mélyen gyökerezik a hálapénz elmaradásához társított következményektől való félelem, hogy az még azokat az embereket is fizetésre sarkallja, akiknek egyébként más a meggyőződésük.
A szakember szerint a probléma feloldásához összetett folyamatok vezethetnének. Szükséges lenne a korai egészségnevelés, a társadalom egészségkultúrájának kiművelése egészen a kezdetektől fogva. Ezen felül a téma kellően széleskörű kommunikációja, valamint az orvosi bérek rendezése együttesen tudná megszüntetni a hálapénz intézményét.
Hasznos lenne továbbá, ha a médiában nagyobb hangsúlyt kapna azon kórházi osztályok bemutatása, ahol ellenzik a paraszolvenciát. Ennek jogi hátterét a munka törvénykönyve szabályozza, amely kimondja, hogy minden munkavállaló csak a munkáltató beleegyezésével "fogadhat el harmadik személytől díjazást a munkaviszonyban végzett tevékenységére tekintettel". Egyes intézmények már ma is nagy betűkkel hirdetik magukról, hogy nem fogadnak el hálapénzt. "Ha egy beteg megkapja ezt a tájékoztatást, majd külön az orvos is megnyugtatja őt arra vonatkozóan, hogy pénz nélkül is ugyanolyan kezelésben fog részesülni, azaz a témáról egy nyílt kommunikáció folyik, akkor az képes lehet megszüntetni a problémát" - véli Tari Gergely Róbert.
