A gyógyszer, ami jó, csak nem használható

PCOS: ezzel a négy betűvel leírt betegség az egyik vezető meddőségi ok Magyarországon. A nők tíz százalékát érinti, de többségük nem is tudja, hogy beteg. Aki igen, az sem juthat a legmegfelelőbb gyógyszerhez: azt eredetileg nem erre a betegségre engedélyezték, így az az orvos, aki felírja, súlyos kockázatot vállal.

"Azt mondják, a legtöbb párnál a harmadik sikertelen lombikbébi-próbálkozás után áll be a holtpont. Én már a második után a szakadékba zuhantam. Visszatekintettem az elmúlt másfél évre, és mit láttam? Rohanást, orvosváltást, stimulációkat, műtétet, kórházat, altatásokat, vetélést. Kudarc, kudarc hátán. Sok volt. Kiborultam." Sári Nóra PCOS-ben, azaz policisztás ovárium szindrómában szenved. A betegség neve cisztákkal teli petefészkekre utal, de nem ez az egyetlen tünet. A nők tíz százaléka érintett, nagy részük nem is tudja, hogy beteg, csak azt érzi, hogy valami nincs rendben. Pattanásos, pedig már kinőtt a kamaszkorból, hízik, pedig alig eszik, nem menstruál rendszeresen, szőrösödik, vagy épp hullik a haja. Esetleg már évek óta próbálkozik, de nem tud teherbe esni. A PCOS a leggyakoribb oka a női meddőségnek.

Több tucat, Sári Nóráéhoz hasonló nő története olvasható az általa létrehozott PCOS-sel foglalkozó egyetlen magyar internetes oldalon (www. pcoszindroma.hu). A történetekben sok közös vonás van: a sokáig fel nem ismert, félrediagnosztizált betegség, vándorlás orvostól orvosig, meddőségi kezelések, lombikbébiprogram, vetélések.

Pedig a PCOS-t már régóta ismerik. Sokáig kizárólag nőgyógyászati problémának tartották, mert a nők nagy részénél akkor fedezik fel, amikor nem tudnak teherbe esni, vagy ha mégis, elvetélnek. Magyarországon az ilyen betegek nagy részét nőgyógyászok kezelik: hormonokkal, műtéti úton, végül bekerülhetnek a lombikbébiprogramba.

Lehetne másképp is: egyszerűbben, olcsóbban, emberségesebben. Tizenöt éve tudják, hogy a PCOS anyagcserezavaron alapszik, csak a következményei nőgyógyászatiak. Az ok az inzulin. Normális esetben evés után a vércukorszint megemelkedik, erre a hasnyálmirigy inzulint termel, hogy viszszaállítsa az eredeti állapotot. Az ilyen betegek sejtjei azonban kevésbé érzékelik az inzulint a szervezetben, így abból egyre több termelődik, felborítja a hormonháztartást - ennek következménye a PCOS. Civilizációs betegség: a hajlam mellett a stressz, a rendszertelen, egészségtelen étkezés és a mozgáshiány okolható érte. A betegség legtöbbször megelőzhető, de ha már bekövetkezett, kezelhető.

Metforminnak hívják azt a gyógyszert, amit évtizedek óta használnak egy másik betegség, a kettes típusú diabétesz kezelésére, de PCOS-betegeknél is beválik. Nemzetközi publikációk szerint az így kezelt nők 70-80 százalékának javul az állapota. Csakhogy mivel ezt a gyógyszert eredetileg nem erre a betegségre engedélyezték, az orvos, aki felírja PCOS-re, bűncselekményt követ el, elvileg öt év börtönnel is büntethető, bár erre nem volt példa. (A legtöbb országban megfelelő felvilágosítás után az orvos szabadon dönthet a felírás mellett.)

Gyimesi András endokrinológus szerint Magyarországon nagyon sok nő van, aki Metforminra szorulna, de nem kaphatja meg. Azt mondja, senki nem vállalja, hogy túl sok nőnek felírja, mert nagy a kockázat. Pedig a betegeknek fel kéne vetni ezt a lehetőséget is, mielőtt hormonokkal tömnék őket. Sári Nórának felírták a Metformint - ma már egy kislány édesanyja. Szerinte az ismeretek és az orvosok közötti együttműködés hiánya, a pénz (a Metformin olcsó, a meddőségi kezelésekért viszont sokat kell fizetni) és a tilalom egyformán okai annak, hogy sokan nem így kezelik a betegeket.

Nemrég a Magyar Diabetes Társaság értekezletet tartott a betegségről az érintett szakterületek (nőgyógyászok, belgyógyászok) képviselőivel. Megfogalmaztak egy ajánlást, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy változtassanak a szabályokon, és tegyék lehetővé a Metformin alkalmazását a PCOS esetében. Egy sor szakmai érvet leírtak, remélve, hogy ez elég meggyőző lesz. Az Egészségügyi Minisztériumban viszont nincs napirenden a kérdés.

A gyártók kezdeményezhetnék, hogy kiterjesszék az alkalmazhatóságot, de nem teszik. Endokrinológusok szerint azért, mert ez nagyon drága eljárás, több tízmillió dollárba és évekbe telne. A gyógyszer hatóanyaga viszont olcsó, így Gyimesi András szerint a cégek egyáltalán nem motiváltak abban, hogy nagyobb forgalmat gerjesszenek. Bőven elég piac nekik a kettes típusú diabéteszesek egyre nagyobb köre, nincs szükségük a PCOS-betegek jóval kisebb körére. Ráadásul a PCOS-ben szenvedő nők jelentős része előbb-utóbb úgyis cukorbeteg lesz, így mindenképpen megveszik majd a gyógyszert. Az Országos Gyógyszerészeti Intézetnél elmondták: a gyártók kezdeményezése nélkül nem tehetnek semmit. Sári Nóra szerint a betegek nyomása is egyre erősebb, remélik, hogy egyszer megváltozik a gyakorlat. Addig is szórólapokat osztanak, találkozókat szerveznek, hogy minél többen megismerjék a PCOS-t. A cél, hogy ne kelljen végigjárni a "meddőségi kálváriát", a sokszor évekig tartó, fájdalmas és drága kezeléseket azoknak, akiknek nem muszáj.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!