"Bizonyítékunk van arra, hogy a vakcinák a babát is védik"

A vakcinák biztonságosak az állapotos nők számára, ráadásul csökkentik a halvaszülés kockázatát - erről számoltak be brit orvosok.

Fontos, hogy a várandós nők is be legyenek oltva a koronavírus ellen - hangsúlyozták brit orvosok egy nagyszabású vizsgálat eredményére hivatkozva, miszerint a védőoltások nemcsak biztonságosak, hanem a halvaszületés kockázatát is csökkentik.

Szakemberek régóta hangsúlyozzák a kismamák koronavírus elleni vakcinával való beoltásának fontosságát. Fotó: Getty Images

Amint arról a Guardian cikke is beszámolt, a londoni Szent György Egyetem és a brit Szülésznők és Nőgyógyászok Királyi Kollégiumának kutatói 23 tanulmányt és vizsgálatot elemeztek, hogy felmérjék az oltások biztonságosságát. Ennek során több mint 117 ezer állapotos, koronavírus elleni vakcinával beoltott nő adatait összegezték. Az eredmények azt mutatták: náluk 15 százalékkal csökkent annak esélye, hogy gyermekük halva születik.

A vizsgálatba bevont állapotos nők többsége a Pfizer vagy a Moderna vakcináját kapta: ezek a második adag után hét nappal 89,5 százalékos védettséget nyújtottak a koronavírus-fertőzéssel szemben. A résztvevőnél nem volt bizonyíték a vetélés, koraszülés vagy egyéb terhességi komplikációk nagyobb kockázatára.

"Eddig a terhesség alatt felvett vakcinákkal kapcsolatos adatok többsége arra utalt, hogy az az állapotos nőt védi a koronavírustól. Most bizonyítékunk van arra, hogy a vakcinák a babát is védik" - fogalmazott Asma Khalil, a londoni Szent György kórház professzora. 

Vannak, akik állapotuknál fogva kiszolgáltatottabbak

A koronavírus-fertőzés a halvaszületés és a koraszülés nagyobb kockázatával is összefügg. Kutatások szerint a vakcinák a súlyos lefolyású megbetegedés elleni védelemmel csökkentik a halvaszületés kockázatát, ugyanakkor a tanulmány arra nézve csak utalásokat talált, hogy a vakcina a koraszülés esélyét is csökkentette.

"Ha egy terhes nő úgy véli, nem lesz baja, ha elkapja a fertőzést, a vakcinának akkor is van potenciális előnye a baba számára" - hangsúlyozta Khalil. 

Edward Morris, a brit Szülészek és Nőgyógyászok Királyi Kollégiumának elnöke mindehhez azt is hozzátette: "ha valaki állapotosan elkapja a vírust, akkor nagyobb a kockázata a súlyos megbetegedésnek".

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Jobbára borult idő várható. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik: hazánk északkeleti, északi felén kezdetben kiterjedt, helyenként intenzív havazásra, egyes tájakon átmeneti vastag hótakaró kialakulására kell számítani - a főváros térségében és az Északi-középhegység tágabb környezetében az esti órákig kitartóan havazhat. Ezzel párhuzamosan azonban délnyugat, dél felől egyre többfelé ónos esőbe, fagyott esőbe, majd egyre inkább esőbe vált a halmazállapot - tartósabb ónos esőre a középső országrészben van kilátás. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A maximum többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél kissé magasabb értékeket is mérhetnek. Késő este is hasonló hőmérsékletre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.