A bűvös határ: ettől kezdve csillapítsd a lázat!

Rengeteg tévhit és vitás ügy él a köztudatban a lázcsillapítás kapcsán, az egyik legfontosabb ezek közül, hogy egyáltalán szükséges-e, és ha igen, milyen testhőmérséklet esetén. Lássuk, mit mondanak az orvosok erről!

A láz az egyik legáltalánosabb tünet, ami egy megbetegedést kísér. A hivatalos definíció szerint lázas állapotról onnantól kezdve beszélhetünk, hogy testünk belső hőmérséklete 38 Celsius-fok fölé melegszik. A testhőmérséklet megemelkedése az immunrendszer természetes reakciója a fertőzésekkel, betegségekkel szemben, hogy hatékonyabban tudjon védekezni, vagyis önmagában nem is tekinthető betegségnek, hanem egy tünet.

39 fok felett már megviseli a szervezetet

Habár a kórokozó elleni harcot segítheti a testhőmérséklet megnövelése, egy bizonyos szint felett több a kára, mint a haszna. Hogy ez pontosan milyen testhőmérséklet, arról az orvosszakma véleménye is megoszlik, illetve az adott egyén életkora és egészségi állapota is alapvetően befolyásolja, hogy mi is számít valóban soknak. "Általánosan kijelenthető, hogy a 39 fok feletti láz már zavartságot, keringészavart, kóros értágulatot, vérnyomásesést okozhat, továbbá bizonyos enzimek működése sem optimális ilyen testhő mellett. A központi idegrendszeri görcskészség fokozódik, epilepsziahajlam alakul ki, illetve számos anyagcsere-folyamat rosszabbul zajlik, a cukoranyagcserétől a só-vízháztartásig” – mondta el egy korábbi cikkünkben Dr. Kádár János belgyógyász, immunológus.

Rengeteg tévhit és vitás ügy él a köztudatban a lázcsillapítás kapcsán. Fotó: Getty Images
Rengeteg tévhit és vitás ügy él a köztudatban a lázcsillapítás kapcsán. Fotó: Getty Images

Korábban 38 fok feletti láz esetén rutinszerűen lázcsillapítót adtak a betegeknek, de ez mára elavult szemlélet. Nyugat-európai minták alapján 2011-ben új szakmai protokollt adott ki a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium, amely szerint alapvetően nem szükséges a láz csillapítása, csupán akkor ajánlott, ha a gyermek közérzete rossz. Elsősorban nem a test lehűtése a célja a lázcsillapításnak, sokkal inkább a beteg közérzetének javítása - vagyis ha valakinek még 39 fokos testhő mellett is jó a közérzete, úgy nem szükséges folytatni a gyógyszeres lázcsillapítást.

Az alábbi cikkünkben több tévhitet is összegyűjtöttünk a lázcsillapítás menetével és módszereivel kapcsolatban. Az ebben megszólaló szakemberek összefoglalták, miért is lehet problémás a hűtőfürdő vagy hideg vizes borogatás, és miért nem kell reflexszerűen a gyógyszerek után nyúlni, ha a gyermeknél hőemelkedést mértünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.