Kiderült, mit tett az esős idő a magyarok kedvelt gyümölcseivel

A cseresznyének nem tett jót az esős-viharos időjárás, a meggyültetvényekben azonban nem okozott jelentősebb kárt.

Az elmúlt hetekben jócskán volt részünk esőben és viharokban, amit a cseresznye nagyon megszenvedett. A gyümölcs érzékeny az érés előtt érkező csapadékra, ilyenkor ugyanis eső hatására már könnyen kirepedezik – tájékoztatott a FruitVeB. A szakmaközi szervezet arra is rámutatott, hogy vannak térségek, ahol a termés fele tönkrement, de az Alföldön kisebbek a károk, Bács-Kiskun és Békés megyében például egyáltalán nem keletkezett veszteség.

cseresznye, gyümölcs
A cseresznyének nem tett jót az esős-viharos időjárás. Fotó: Getty Images

A Fruitveb pontos becslést még nem adott ki a károkról, de a csapadékos napok ellenére is jobb termésben bíznak, mint az elmúlt években. 2022 jól kezdődött, az elmúlt 2 évtől eltérően ugyanis a cseresznyefákat nem érte jelentős fagykár a tavaszi hónapokban. Az elmúlt 5 év átlagában körülbelül 10 ezer tonna cseresznye termett évente, 2020-ban és 2021-ben viszont csak 8-9 ezer tonna.

A meggy jól bírta az ítéletidőt

A cseresznyével ellentétben a meggyültetvényekben nem okozott jelentős kárt az időjárás. A FruitVeB azt közölte, hogy a csapadék okozta kirepedezés kevésbé érinti ezt a gyümölcsöt, az eső várhatóan kedvezően hat majd a minőségére.

Előrejelzésük alapján az idei termés jobb lehet, mint az előző években, amikor a tavaszi fagyok miatt csak 60 ezer tonna termett. Tavaly ráadásul nagy szárazság is volt, ezért olyan apró maradt a meggy , hogy nehéz volt eladni a feldolgozóiparban és külföldön. A betakarítható mennyiségnél idén is nagyobb kérdés lesz, hogy milyen mennyiségben terem 18 milliméteresnél nagyobb, hűtő- és konzervipari feldolgozásra, valamint exportra alkalmas meggy.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan derült, száraz idő várható. A légmozgás fokozatosan mérséklődik, gyengül.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +2 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, szélcsendes helyeken ennél alacsonyabb, míg a vízpartok mentén, a belvárosi részeken kissé magasabb értéket is mérhetünk. Többfelé várható légköri fagy. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.