Júniustól még több cseresznye kerül a piacra

A korai fajtáknak köszönhetően hamar kezdődött a cseresznyeszezon, de nagyobb mennyiségre június elejétől lehet számítani a belföldi piacon - közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet.

A termést helyenként, főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala vármegyében az áprilisi fagykárok csökkentették, de nem kedvezett a termelőknek a hűvös tavasz sem, amely hátráltatta a méhek munkáját, így a fák megtermékenyülése néhol hiányos maradt. Országos szinten a termés alakulása fajtától és térségtől függően ezért változatos, de összességében az átlagosnál jobb, mivel a kiesés kisebb, mint az előző években.

cseresznye
A korai fajtáknak köszönhetően hamar kezdődött a cseresznyeszezon. Fotó: Getty Images

A mennyiség alakulása még függ az érési időszakban lehulló csapadéktól, ám a mostani előrejelzés alapján a NAK és a FruitVeb 12 ezer tonnás, vagy azt kissé meghaladó termésre számít. Magyarországon a jobb években általában 10-15 ezer tonna cseresznye terem. Mennyiségi gondok tehát nem lesznek, de az apró gyümölcsméret okozhat értékesítési gondokat a közlemény szerint, az esős idő miatt pedig a gyümölcsök kirepedésétől is tartani kell. Az export várhatóan a korábbi évek szintjén, vagyis ezer tonna körül alakulhat, és elsősorban a környező országokba, valamint a Baltikumba irányul. Az import ennek kétszerese-háromszorosa, jórészt Törökországból érkezik, többnyire a belföldi idénnyel egy időben - tették hozzá.

A behozatal alapján volna lehetőség a termesztés fejlesztésében, de ehhez szükség volna tőkére és jól képzett termelésirányítókra - hívták fel a figyelmet, hozzátéve, hogy a többi feltétel adott, hiszen a fajtainnováció világviszonylatban is elismert, a magyar nemesítésű fajták népszerűek, a termesztéstechnológia és művelési rendszer világszínvonalú Magyarországon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan derült, száraz idő várható. A légmozgás fokozatosan mérséklődik, gyengül.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +2 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, szélcsendes helyeken ennél alacsonyabb, míg a vízpartok mentén, a belvárosi részeken kissé magasabb értéket is mérhetünk. Többfelé várható légköri fagy. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.