Felejtsük el a rizst!

A bab és a rizs két igen kedvelt táplálék a nyugati világban, de egy Costa Rica-i tanulmány szerint, amely a Journal of Clinical Nutrition című szaklapban jelent meg, az előbbi jóval egészségesebb. A szakemberek úgy vélik, ha rendszeresen fogyasztunk babot rizs helyett, azzal jelentős mértékben csökkenthetjük a cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

Dr. Frank Hu, a bostoni Harvard Népegészségügyi Iskola táplálkozásügyi és járványtani professzora elmondta, hogy a rizs az emberi szervezetben nagyon könnyen átalakul cukorrá, mivel keményítőből áll, ami pedig egy hosszú glükóz lánc. A bab ezzel szemben rostban gazdag, több benne a protein, és alacsonyabb glikémiás indexszel rendelkezik, vagyis alacsonyabb inzulinreakciót idéz elő.

A harvardi szakemberek szerint azoknak a vizsgált személyek körében, akik nagy mennyiségben fogyasztottak rizst, gyakoribb volt a magas vérnyomás, illetve magasabb volt a vércukor- és trigliceridszintjük is. Ellenben azoknál, akik akár csak egy adag rizs helyett inkább babot fogyasztottak, a metabolikus szindróma kockázata 35 százalékkal csökkent.

Olvassa el a " Van élet a rizsen és a krumplin túl? " című cikkünket az egészséges gabonaköretekről! Noha a rizs jellemzően a keleti kultúra közkedvelt étele, Amerikában is egyre többet fogyasztanak belőle, míg a babfogyasztás mértéke évről évre csökken. Dr. Hu szerint ez egy igen kedvezőtlen tendencia, főleg, ha fehér és nem barna rizst fogyasztunk. Egy adag fehér rizs elfogyasztása felér egy nyalóka elszopogatásával, ezért a szakemberek álláspontja szerint ideje lenne a lakosságnak átállnia a hüvelyesek fogyasztására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.