4 étel a tavaszi fáradtság ellen

Hiába több a napsütés, hiába jó idő, a kedvünk azonban mégis borongós marad. Ez a tavaszi fáradtság jele, amelyet azonban a tippjeinkkel le lehet győzni.

A fáradtságérzet, depresszió, a mozdulatok lelassulása nem véletlenül jelentkezik tél végén és tavasszal gyakrabban. Tudományosan bizonyított, hogy a fényhiány szinte kiszívja energiatartalékainkat. Felgyülemlik a vérben a melatonin (az agy által éjszaka kiválasztott hormon, amely irányítja az alvás-ébrenlét ciklusokat), és kisebb-nagyobb zavarokat okoz.

A mozgás, a pihenés, a napfényfürdő mellett a legtöbbet a táplálkozásunkkal tehetünk a tavaszi fáradtság elűzése ellen.

Egyen savanyú káposztát!

Igazi C-vitamin bomba, és egész évben olcsón beszerezhető. Hatásosan szabályozza a vércukorszintet, és csökkenti a koleszterinszintet is. A savanyú káposzta erjesztése során olyan, jótékony baktériumok szaporodnak el, amelyek kedvező hatást gyakorolnak a bélflórára, megakadályozva ezzel a káros mikrobák megtelepedését. A savanyú káposzta készítéséhez felhasznált fűszerek (a mustármag, babérlevél, bors, köménymag, torma stb.) mind gyógynövények, s ezek a káposztával kifejtik a légutakban és az emésztőrendszerben jótékony hatásukat.

A diétába is könnyen beilleszthető, mert energiatartalma alacsony: 100 grammja csupán 20 kilokalóriát (kcal) tartalmaz. 100 gramm káposzta 3,4 gramm szénhidrátot, 1,1 gramm fehérjét, 0,2 gramm zsírt és 2,47 gramm élelmi rostot tartalmaz. Gazdag vitaminokban, a C-vitaminon kívül B1-vitamint (0,03 mg/100 g), niacint (0,1 mg/100 g) és karotint (0,02 mg/100 g) is tartalmaz. Az ásványi anyagok közül foszfor, kalcium, kálium, magnézium és nátrium található benne.

Nyerjünk energiát banánnal!

Gyorsan és hosszú időre feltölt energiával, mivel egyszerű és összetett szénhidrátokban, ezért kiváló választás sport előtt. A déligyümölcsben található magnézium és kálium jó hatással van a vérnyomásra. B6 vitamin tartalmának köszönhetően segíti elűzni a fáradtságot, és számos olyan tápanyagot tartalmaz, amely az egészséges, nyugodt és mély alváshoz szükséges: a banánban lévő triptofán nevű aminosav elősegíti az elalvást, a tirozin nevű aminosav pedig a mély, zavartalan alvást. Magnéziumtartalma lévén segít elkerülni az izomgörcsöket.

A banán stresszűző gyümölcs , mely értékes növényi pigmenttel látja el a szervezetünket, ami nyugtató hatásával segít a feszültség leküzdésében.

Próbálja ki a csírákat!

Méregtelenít, óvja a sejteket, erősíti az immunrendszered, és a szervezet szinte össze folyamatában részt vesznek a tápanyagai. Ráadásul mindezt olyan formában, ami könnyen emészthető, azonnal hasznosul, sőt, még segíti is az emésztést. A csírák sokrétűen felhasználhatók.

Vannak közöttük lágy, markáns, pikáns és kifejezetten csípős ízűek is. Magas a vitamintartalmuk, jelentős az aminosav-, az enzim-, az antioxidáns- és az ásványi anyag tartalmuk, és ezáltal fontos, értékes tápanyagforrást jelentenek. Ez különösen így tél végén nagyon fontos.

Édesburgonya

Az édesburgonya húsos, gumószerűen megvastagodott gyökere szénhidrátban és (különösen a sárga húsú fajta) béta-karotinban gazdag. C-vitamin-tartalma 15-30 mg/100 g, de tartalmaz B1, B2, B6, és E vitaminokat is. A többi zöldségféléhez képest sok, 1,5-2 g/100 g fehérje található benne, amelynek összetétele a tojáséhoz hasonló. Értékes ásványi anyagokat tartalmaz: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink is található benne. Egy perui kutatóközpont, a Limában működő Nemzetközi Burgonyaközpont (CIP) szakértője, Daniel Reynoso Tantalean az édesburgonyával foglalkozó tanulmányában azt állítja, hogy a batátának gazdag ásványi anyagtartalma miatt daganatmegelőző hatása is van, csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát és antioxidánsai, vitaminjai és proteinjei segítenek megőrizni a fiatalságot. Energiatartalma száz grammban 117 kalória, így a fogyókúrázók is jó.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között várható. Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.