Miért olyan fontos szervezetünknek a C-vitamin? (2)

A C-vitamin az egyik legfontosabb vitaminunk, melynek rendszeres pótlása fontos szervezetünk egészséges működéséhez. Nem is gondolnánk, a C-vitamin milyen sok funkciót lát el testünkben, ismerjük hát meg egy kicsit mélyebben!

Sok-sok elmélet látott már napvilágot a C-vitamin jótékony és bizonyos esetekben kellemetlen (pl. vesekő, köszvény , hasmenés, B12-vitamin felszívódás nehezítése) hatásairól, melyek közül az utóbbiak nagy részét kísérletekkel nem is sikerült alátámasztani. Az viszont biztos, hogy a szervezetünk számára egy nélkülözhetetlen alkotóról beszélünk. Ezt már az 1930-as években sikerült bizonyítania Szent-Györgyi Albert biokémikusnak, aki megkapta ezért a tanulmányért az orvosi Nobel-díjat.

Sokrétű feladatok

A C-vitamin szervezetünk egészséges működésében igen sok fontos folyamatot támogat, éppen ezért is fontos, hogy megfelelő pótlásáról mindig gondoskodjunk, és azért is, mert szervezetünk nem tudja raktározni, így a felesleges mennyiség kiürül. De, hogy megértsük, miért is olyan fontos a C-vitamin egészségünk szempontjából, vegyük végig azokat a feladatokat, melyekben az e csodaszer igen hatékonyan részt vesz!

  • Fertőzésekkel szembeni ellenállást fokozza.
  • Regenerációban és sebgyógyulásban vesz részt.
  • Antioxidánsként védelmet gyakorol a daganatos betegségekkel szemben.
  • Fizikai és szellemi megterheltség (stresszes állapotok) során fokozottan képződő kártékony szabadgyököket képes hatástalanítani.
  • Természetes antihisztamin hatásából fakadóan enyhíti az allergiás panaszokat.
  • Kötő- és támasztószövet kollagénjének képzésében is részt vesz.
  • Erősíti és tisztítja az érfalat.
  • Védelmet nyújt a fogínynek.
  • Növekedést segíti.
  • Számos hormon képzésének közreműködője.
  • Részt vesz különböző anyagcsere folyamatokban.
  • Koleszterinszint csökkentő hatással rendelkezik.
  • Fokozza a vas- és rézfelszívódást.

A megfelelő mennyiség

Legyen az illető idős vagy fiatal, nő vagy férfi, mindenkinek szüksége van megfelelő és rendszeres C-vitamin bevitelre! A javasolt napi mennyiséget nem könnyű meghatározni. Bár korábban a napi 60–90 mg volt az elfogadott, de a felfokozott életütemünk, a növekvő környezeti ártalmak vagy a helytelen életviteli szokásaink mind jó indokok a napi adag növelésére, akár 500-800 mg-ra is.

Mikor szükséges emelt adag?

A rendszeres napi fogyasztás mellett vannak olyan állapotok, melyekben a C-vitamin-szükséglet egyértelműen növekszik. Ilyenek például

  • terhesség és szoptatás,
  • járvány időszakok,
  • lázas állapotok, fertőzések,
  • műtétek,
  • daganatos betegségek,
  • intenzív testedzés,
  • megnövekedett környezeti stresszhatások (munkahelyi ártalmak, légszennyezettség stb.),
  • rendszeres dohányzás, gyakori alkoholfogyasztás,
  • bizonyos gyógyszerek rendszeres szedése (pl. orális fogamzásgátlók).

Legfőbb forrásai

Szerencsére elmondható, hogy helyesen összeállított és jó konyhatechnikával elkészített ételekkel bármelyik évszakban fedezhető a szervezet számára szükséges C-vitamin mennyiség. Szinte az összes friss zöldség és gyümölcs bővelkedik ebben a vitaminban (elsősorban a paprika, paradicsom, káposzta, zöldsaláta, brokkoli, kelbimbó, karfiol, sütőtök , spenót, bogyós gyümölcsök, citrusfélék, alma). Vannak fűszerek (pl. fűszerpaprika, hagymák, petrezselyem, bazsalikom) és gyógynövények (pl. homoktövis, csipkebogyó, galagonya, csalán), melyek szintén forrásai ennek a vegyületnek. Naponta többször fogyasszunk ilyen alapanyagokat odafigyelve a hő-, fémérzékenysége miatti helyes elkészítésükre (nyersen vagy párolva fogyasztva, fémedényeket mellőzve)!

Olvassa el sorozatunk további cikkeit is!

  • Mennyi vitamint szedjünk?
  • Őszi immunerősítés: kezdjünk el készülni a télre!
  • Árulkodó jelek: vírusos vagy bakteriális a fertőzés?
  • A tél vitaminja: minden, amit tudni kell a C-vitaminról
  • Hatással van-e a C-vitamin a vérnyomásra?
  • Ne "tömjük" magunkat C-vitaminnal! A minőség fontosabb! (x)
  • ITT MEGOSZTHATOD:

    Heti top cikkek

    fogyást segítő gyógyszer
    Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
    rákkeltő ételek
    Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
    magnézium szedése
    A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
    máj
    Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
    máj
    Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Kettős front
    Maximum: +9 °C
    Minimum: +2 °C

    Többnyire erősen felhős, északkeleten nagyobb területen borult idő várható, de hosszabb szakadozásokra is van esély - előbb nyugaton, délnyugaton, majd az idő előrehaladtával főleg az ország középső, északnyugat-délkelet tengelyének szélesebb sávjában. Helyenként - nagyobb eséllyel a Dunántúl kevésbé felhős, szélcsendes részein - párássá, ködössé válhat a levegő. Főként a nyugati, délnyugati vidékeken, valamint az északkeleti harmadban időszakosan előfordulhat kisebb eső, zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este 1 és 6 fok közötti értékekre lehet számítani. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    kvíz
    Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
    kvíz
    Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!