A halolaj segíthet bizonyos fogbetegségekben?

A fogágy-gyulladás, azaz a fog körüli szövet megbetegedése a felnőtt lakosság közel felét érinti, és többek között összefüggésbe hozzák a stroke és egyéb szívproblémák kockázatának megnövekedésével is.

Dr. Alison Coates, a Dél-Ausztráliai Egyetem orvosa és az Adelaide Egyetem Fogászati Iskolájának munkatársai arra voltak kíváncsiak, vajon a halolaj megfelelő gyógymódot nyújt-e a gyulladásra , és ennek érdekében nyolc e témában készült tanulmányt néztek át.

Kutatásuk végeztével – melyről a San Diegóban megrendezett Kísérleti Biológiai Találkozón számoltak be - arra a felismerésre jutottak a szakemberek, hogy a korábbi vizsgálatok közül az a kettő emelkedett ki leginkább eredményességében, melyekben a halolajat aszpirinnel kombinálva alkalmazták.

Coates úgy nyilatkozott, hogy a megfelelő mennyiségű omega-3 zsírsav bevitele minden egészséges étrend részét kell, hogy képezze, mivel fogyasztása bizonyítottan nem jár semmiféle veszéllyel, esetleges túlzott bevitele is csupán a véralvadás lelassulását eredményezheti.

A kutatók úgy vélik, ahhoz, hogy bebizonyosodjon, valóban alkalmas-e a halolaj a fogkörüli betegségek kezelésére, illetve, hogy kiderüljön, vajon az aszpirin valóban erősíti-e annak hatékonyságát, még további vizsgálatokra van szükség. Ausztráliában ezzel kapcsolatban hamarosan meg is kezdődnek a klinikai kísérletek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra