A jó látásért ezt kell enni

Szemünk világa egyik legféltettebb kincsünk, így ennek megfelelően kell gondoskodnunk róla. Támogathatjuk rendszeres szemtornával, védőszemüveggel, de tudatos táplálkozással is.

Szemünk világa valóban nagy kincsünk. Szinte állandóan használjuk, és nap mint nap igen nagy megterhelésnek is van kitéve. Gondoljunk csak arra, mennyi mindent kell egy nap befogadnia, színeket, fényeket, formákat, káros sugarakat, szennyeződéseket, polleneket, hogy csak a legfontosabbakat soroljuk. De megfelelő működés esetén mindezekkel úgy veszi fel a harcot, hogy számunkra ez észrevehető lenne.

Mindezek ellenére a látáscsökkenés problémája egyre többeket érint, és igen sok közöttük a gyermek és a fiatal felnőtt. Ahogyan a szemünk egyre nagyobb igénybevételnek van kitéve – például olvasás, írás, számítógép használata tanulás vagy munka esetén, esetleg szórakozás, televízió nézés, vagy akár iskolában a tábla és a vetítőgépek olvasása közben –, mind inkább figyelni kell támogatására, ápolására. Ebbe a rendszeres szemtorna, a rendszeres szűrővizsgálatok és védőszemüvegek használata ugyanúgy beletartozik, mint szükség esetén a szemcseppek használata. Ám táplálkozásunkkal is sokat segíthetjük szemünk egészségét, ha olyan ételeket és vitaminokat fogyasztunk, melyek támogatják munkáját.

Vitaminok és tápanyagok a jó látásért

A-vitamin és béta-karotin: Szemünk védelme érdekében az egyik legfontosabb vitamin az A-vitamin. Retinolnak is szokták nevezni, ugyanis a szem ideghártyájának (retina) a működéséhez elengedhetetlen. Az A-vitamin elsősorban táplálék formájában jut be szervezetünkbe, vagy az A-vitamin valamilyen előanyagaként. A legismertebb és legfontosabb előanyag a béta-karotin, mely két összekapcsolt A-vitamin molekulából áll, és a bélben alakul át A-vitaminná. Fontos antioxidáns hatása is van. Az A-vitamin a szem képalkotásában játszik jelentős szerepet. Hiánya esetén romlik a szem sötéthez való alkalmazkodása, súlyosabb esetben az erős fényhez is nehezebben tud alkalmazkodni, végső stádiumban pedig, ha a vitaminhiány hosszantartó, vakság alakulhat ki.

C-vitamin: A C-vitamin immunrendszerünk védelmében játszik kiemelt szerepet, ezáltal minden szervünk megfelelő működéséhez hozzájárul. Képes hatástalanítani a káros szabad gyököket, javítja a sejteket, és csökkenti a homályos látás, valamint az időskori szembetegségek kialakulásának kockázatát.

E-vitamin: A C-vitaminhoz hasonlóan antioxidáns hatással rendelkezik, és képes hatástalanítani a szabad gyököket. Segít a szembetegségek megelőzésében.

Lutein és zeaxantin: Több kutatás is bebizonyította, hogy az antioxidáns tápanyagok közül a lutein és a zeaxantin is segíthet szemünk egészsége érdekében. E két színanyag, melyek a zöldségek és gyümölcsök színét adják, nagy mennyiségben megtalálhatók a szem retinájában. Felmérések szerint ezeknek az anyagoknak a magas vérszintje megvédheti a retinát a fény károsító hullámhosszú sugárzásától. Szervezetünkbe a táplálékkal jut be.

Bioflavonoidok: A bioflavonoidokat szokás P-vitaminnak is nevezni, melyek alapvetően antioxidánsként működő vegyületek, a különböző élelmiszerek színét adják. Mivel a bioflavonoidok segítik a szervezetet a C-vitamin elnyelésében, így látásunk szempontjából fontos a szerepük. Amiben C-vitamin található, abban a bioflavonoidok is előfordulnak.

Ásványi anyagok: A jó látáshoz ásványi anyagokra is szükségünk van. A szelén például segíti az E-vitamin felszívódását, a cink az A-vitamin hasznosulását, és csökkenti a szabad gyökök számát, valamint megvédhet a farkasvakságtól , makuladegenerációtól is.

Omega-3 és -6 zsírsavak: Szemünk egészsége szempontjából fontos tápanyagok az omega zsírsavak is, melyek összefüggésben vannak a gyermeki látásfejlődéssel. Hiányuk felnőttkorban, főleg az omega-3-é, látásromláshoz vezethet, tartós hiányuk a retina, vagy a makula károsodását okozhatja. A szervezet mindkétféle étkezési zsírsavat postaglandinná alakítja, aminek funkciói közé tartozik a szem folyadékháztartásának segítése, és belső nyomásának szabályozása. A heti rendszeres, legalább egyszeri halfogyasztás szív- és érrendszerünk épségben tartása mellett tehát szemünk érdekében is kiemelkedően fontos.

Mit együnk?

  • A-vitaminhoz a következő élelmiszerekből jutunk: máj, hús, halak, tőkehalmáj, sajt, tojássárgája.
  • béta-karotint tartalmaz a sárgarépa, a sütőtök, a paradicsom, a sárgabarack, a sóska, a spenót.
  • C-vitamin a legnagyobb mennyiségben tartalmaznak a citrusok, bogyósok, paprikafélék, trópusi gyümölcsök, krumpli, brokkoli, kelkáposzta, bors, málna stb.
  • E-vitamint nagy mennyiségben tartalmaz a napraforgómag, földimogyoró, mangó, hámozatlan, szárított mandula és a mogyoró.
  • a lutein és a zeaxantin elsősorban a mélyzöld és leves zöldségekben található meg, (spenót, kelkáposzta), valamint a sárga színű ételekben (sárga gyümölcsök, narancs, citrom, barack, sárgadinnye, kukorica, tojássárgája). A lutein főtt formában jobban tud hasznosulni.
  • kiváló szelénforrás az élesztőgomba és a tengeri herkentyűk, míg cink nagy mennyiségben a búzában, az osztrigában és a csonthéjasokban található meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.