Az angyalfű (Archangelica officinalis Hoffm.) az ernyősvirágzatúak (Umbelliferae) családjába tartozó, Európa magasabb hegyvidékein honos, nálunk is termesztett, minden részében felhasználható, illatos kétéves növény. Virágzata gömb alakú, sárgászöld virágú összetett ernyő: az ernyőcskék sokvirágúak. A növény májusban-júniusban virágzik: termése augusztusban érik.
Könnyíti az emésztést
A mai természetgyógyászok többféle betegségre is használják, mivel ellazítja a légcsövet, így a növény értékes a megfázás, influenza, hörghurut, és mindenek előtt az asztma ellen. Miután a belekre is nyugtató hatású, emésztési panaszokra is jó. Gyulladásgátló hatását japán kutatók bizonyították be, tehát van alapja annak, hogy az ázsiaiak hagyományosan használták ízületi gyulladások kezelésére.
A jelenlegi kutatások szerint az angyalfű növeli a vörösvértestek számát. Ez azt jelenti, hogy a növény egy napon igen értékes lehet a vérszegénység gyógyításában. Egyértelműen ugyan még nem bizonyították, de a herbalisták tapasztalatai alapján nem javasolják menstruáció és vetélés megindítására. Szintén tisztázatlan a daganatokban kifejtett hatása, ezért rákos betegek se használják!
Véd a rontástól
A korai középkorban az európaiak a gyermekek mágikus növényének tartották. Leveléből nyakláncot készítettek, hogy megóvják a kicsiket a betegségektől és az ártásoktól. Az angyalfű arról vált nevezetessé, hogy ez az egyetlen növény, amit a boszorkányok sohasem használtak, és jelenléte a kertben vagy a ház szekrényeiben egyfajta védelmet nyújtott a rontásokkal szemben.
Az angyalfű gyökere alkotórésze volt a XVI-XVII. század híres karmelita vizének. Erről a nevezetes középkori italról azt tartották, hogy enyhíti a fejfájást, segíti a relaxációt és meghosszabbítja az életet, valamint védettséget nyújt a mérgek és boszorkányátok ellen.
Indiánszer
Ázsiában a kínai angyalfüvet már időtlen idők óta használják, mint ami minden nőgyógyászati betegségben szenvedőnek segít. Az ősi kínai és indiai ajurvédikus orvosok menstruációs problémák, ízületi gyulladások, hasi fájdalmak, megfázás és influenza ellen ajánlották.
Európában a XVII. század folyamán vált népszerű orvossággá. Az angyalfüvet a megfázás és más légzőszervi megbetegedés ellen alkalmazták. A szára üreges, így a levegő könnyen átjuthat rajta. Az úgynevezett Külső Jelek Doktrínája alapján - középkori feltevések szerint - a gyógynövény külső megjelenése elárulja a gyógyhatásait, ezért az üreges szárú növényeket légzőszervi betegségek orvosságának tekintették.
A gyógynövények külső jelei szerinti osztályozása ma megmosolyogtatásra késztet bennünket, mégis nagyon érdekes, hogy kontinensnyi és óceáni távolságokon túl az amerikai indiánok az angyalfüvet - hasonlóképpen, mint az európai középkori orvosok - légzőszervi megbetegedések ellen használták.
Elgondolkodtató továbbá, hogy az ázsiai orvoslással semmilyen kapcsolatot nem tartó indiánok a kínaiakhoz hasonlóan nőgyógyászati betegségek gyógyítására is alkalmazták. VI.évf./1.sz.
