Körlevél a füvesember tanácsaival: jobb, ha nem veszi komolyan

Akár Facebookon, akár a postafiókunkban, akár más portálon is belefuthatunk Gyuri bácsi, a bükkszentkereszti füvesember tanácsaiba. A szakember szerint ezek 70 százaléka semmit nem ér, esetleg még káros is.

Minden idők leghosszabb bejegyzését publikálta blogjában dr. Csupor Dezső , a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának Farmakognóziai Intézetében dolgozó egyetemi adjunktusa, aki ezúttal Szabó György, bükkszentkereszti füvesember tanácsait szedte ízekre szakmailag, arra figyelmeztetve, hogy nem kell minden körlevélnek hinni, ami természetes módszereket propagál. A blogbejegyzésben végigmegy minden tanácson, és kijózanító megjegyzésekkel gazdagítja tudásunkat.

A bejegyzésből kiderül többek között, hogy az agydaganat ellen történő petróleumos bedörzsölés semmit nem segít, a fokhagymás-almaecetes agyi vérellátást serkentő módszer gyógymódként biztos nem állja meg a helyét, ám gasztronómiai élménynek bizonyára nem lenne utolsó. A szakértő boncolgatja azt is, miért ajánl a körlevél szerzője veronikát az agyi erek tisztítására, holott a szóban forgó gyógynövénynek nem ismert olyan hatása, ami miatt ilyen célra ésszerűen alkalmazni lehetne.

Az egyes gyógynövényekről lándzsás útifű , pedig az a jobbik, abban van több hatóanyag, hanem a nagy útifű kell! Letépjük, megmossuk, megcsipkedjük körömmel és az eres oldalával befelé egy kis szivarkát csavarunk belőle, és odatesszük az aranyerünkhöz. Reggel egyet, este egyet - 12 órán keresztül ott lehet tartani, ott marad. Nekem is volt aranyerem, elmúlt 6-8 hét alatt. Érdemes használni, de mint mondtam csak a friss útifű jó. A száraz nem alkalmas erre, mert akkor már nem kezd termelni az aukubin nevű anyagot" - idézi a körlevelet dr. Csupor Dezső, majd kommentálja: "Sajnos, az aranyeret tökéletesen biztosan nem lehet meggyógyítani gyógynövényekkel, de a tünetek valóban csökkenthetőek. Igaz, a modern orvoslásban erre más növényeket alkalmaznak, de ez az útifüves szivarka érdekes ötlet. Tényleg van benne gyulladáscsökkentő aukubin" - magyarázza.

A posztban további tanácsokat, véleményt olvashatunk a természetes gyógymódokról, amiket a füvesember (vagy a körlevél szerzője, legyen az akárki) ajánl, és az összeállítás meglehetősen tanulságos lehet mindenki számára, aki elvakultan hisz a természet erejében. Ez utóbbi nem kérdéses ugyanis, csupán a helyén kell kezelni mindent, a körlevelek tartalmát pedig ellenőrizni, mielőtt továbbküldjük, netalán magunk is alkalmazzuk.

Olvasson bővebben: " Minden gyógyítható gyógynövényekkel? "

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!