Kétnapos zabpehelykúra lehet a koleszterin ellenszere – Így lehet elkezdeni

Az időszakos zabpehelykúrák nemcsak könnyen beiktathatók az étrendbe, de számos jótékony hatással is lehetnek a szervezetre.

A zabpehelykedvező élettani hatásait vizsgálták a Bonni Egyetem kutatói metabolikus szindrómában szenvedő embereken, akiknek kétnapos zabpehely-diétát kellett tartaniuk. Ennek részeként napi 300 gramm zabpelyhet kellett fogyasztaniuk két egymást követő napon.

A zabpehely hatása a koleszterinre

Megállapították, hogy a zabpelyhet fogyasztó csoportnál: az LDL-koleszterin, vagyis a „rossz” koleszterin szintje átlagosan 10 százalékkal alacsonyabb volt. Ez a javulás ráadásul még hat héttel a diéta után is kimutatható maradt, annak ellenére, hogy a résztvevők időközben visszatértek korábbi étrendjükhöz – írja a Nosalty.

Egy tál zabpehely felülnézetből.
A zabpehely olcsó, de hatalmas segítség lehet. Fotó: Getty Images

Azt is megállapították, hogy a kétnapos zabpehely-diéta során nőtt a jótékony bélbaktériumok aránya, ami hosszabb távon is támogathatta az anyagcsere javulását. Így tehát ezek a rövid zabpehely-kúrák nemcsak a koleszterinszint csökkentésében segíthetnek, hanem az anyagcserezavarok kockázatának csökkentéséhez is.

Így előzheted meg a puffadást

A zabpehely ugyan gazdag tápanyagokban, de rost- és keményítőtartalma miatt puffadást okozhat. Ezt a kellemetlen hatást úgy kerülhetjük el, ha fogyasztás előtt vízbe, tejbe, vagy növényi tejbe áztatjuk. Egy adag zabpehely esetében két adagnyi folyadékkal érdemes számolni. A finom szemű zabpelyhet legalább 30, a teljes kiőrlésűt pedig minimum 60 percig javasolt áztatni. Annak is megvan az előnye, ha egész éjszaka áztatjuk, mivel így kisebb lesz a fitinsavtartalma. A fitinsav egy, az emberi szervezet számára nehezen emészthető vegyület, amely megköti az ásványi anyagokat – például a vasat, a cinket és a kalciumot –, így csökkentheti azok felszívódását, emellett pedig az emésztő enzimek működését, termelődését is gátolhatja. A fitinsavtartalom akkor is csökkenhet, ha megfőzzük a zabpelyhet, viszont így a hőre érzékeny vitaminok is elvesznek belőle.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Hazánk nyugati felén nagyrészt fátyolfelhős időre számíthatunk, de átmenetileg megvastagodhat a felhőzet. Keleten továbbra is erősen felhős vagy borult marad az ég, helyenként kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 10 fok között várható, de a kevésbé felhős fagyzugokban 0 fok köré hűlhet a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?