Veszélyesebb, mint az elhízás: a rejtett zsír

Az elhízás az egyik legnagyobb egészségügyi probléma, ugyanakkor minden negyedik túlsúlyos ember vérzsír- és vércukorszintje normális értékek között mozog. Akkor mi különbözteti meg az egészséges és az egészségtelen túlsúlyos embereket?

Együnk kevesebbet, és mozogjunk többet - szól az unalomig ismételt tanács. Ellenkező esetben nő a szív- és érrendszeri betegség, a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának az esélye, és mindezek halálosak is lehetnek. Mára azonban kiderült az is, nem olyan egyszerű a képlet, mint gondolnánk. Kutatások szerint a zsír önmagában nem kiváltója az úgynevezett metabolikus szindrómának (anyagcserével kapcsolatos tünetegyüttes), sem a magas vérnyomásnak, a magas vérlipidszintnek vagy a cukorbetegség kialakulásában főszerepet játszó inzulinrezisztenciának.

Az amerikai egészségügyi szervezetek széleskörű felmérése szerint kisebb a halálozási kockázat azoknál az embereknél, akiknek testtömegindexe (BMI) 20 és 30, sőt, akiknek 30 és 35 között mozog, mint akiknek a normális értékhatáron belül, 18,5 és 25 között van. Ez arra készteti az orvostudományt, hogy átértékeljen néhány megállapítást a túlsúllyal kapcsolatban.

A hasi típusú elhízás a legveszélyesebb: szív-és érrendszeri betegségeket, diabéteszt vagy akár daganatokat is okozhatnak. A jó hír, hogy helyes étkezéssel sokat tehetünk az úszógumi ellen. Itt van három recept, amelyek tökéletesen beilleszthetők a hasi zsír elleni étkezésbe. Kattintson a részletekért ! "A testtömegindex önmagában nem alkalmas arra, hogy egészségügyi prognózist állítsunk fel - állítja Norbert Stefan, a tübingeni kísérleti egyetemi kórház vezetője. Aki például izmot szed fel, és zsírt veszít, az nem fog kevesebbet nyomni a mérlegen, mert az izom nehezebb, mint a zsír. Az anyagcseréje viszont minden bizonnyal egészségesebb lesz az ilyen embernek."

Ezért használtak a felmérést végző kutatók sok más, mérésre alkalmas adatot is, amelyek éppen ezekről az anyagcsere-folyamatokról árulnak el többet. Ilyen a vérzsír-, vércukorszint- és a zsír eloszlásának értéke a szervezetben. Emellett a tanulmány figyelembe veszi azokat is, akiknél nagyobb a halálozási kockázat például a dohányzás vagy súlyos betegség miatt. A kutatók arra jutottak, hogy a döntő tényező a rejtett zsír. "Munkánk során megállapítottuk a 30-40-es testtömegindex között lévő alanyok huszonöt százalékának anyagcseréje teljesen egészséges, míg a normális testtömegindexszel rendelkező emberek húsz százalékának egészségtelen" - sorolja a kutatás eredményeit Dr. Stefan.

Aki izmot szed fel és zsírt veszít, az nem fog kevesebbet nyomni a mérlegen, mivel az izom nehezebb a zsírnál

Ugyanis egyáltalán nem mindegy, a felesleges zsír hol rakódik le a szervezetben. Ha a szervezet által "kijelölt" helyeken - a bőr alatti szövetekben, elsősorban a fenék és combok területén - raktározódik, akkor nincs hatással az anyagcserére, és közvetlenül az egészségre. A kutatók szerint akkor van baj, ha a hasüregben rakódik le sok zsír, amely körülveszi a belső szerveket - rosszabb esetben a májat, a szívet, a hasnyálmirigyet - és a beleket. Mindez kívülről természetesen nem látható, így nem is figyel rá az ember, ultrahangos vizsgálattal viszont kimutatható.

A szervek ugyanis csak rövid ideig képesek tárolni a zsírt, utána továbbítják vissza a vérbe. Ott aztán lerakódik az erek falán, ez pedig érelmeszesedéshez (arteriosclerosis) vezet. A máj magas zsírtartalma leginkább az inzulinra való érzékenységet befolyásolja, ami pedig a felnőttkori cukorbetegség (2-es típusú cukorbetegség, diabétesz mellitusz) kialakulásáért felelős.

A sejtek ilyenkor nem reagálnak megfelelően az inzulinra, ellenállóak lesznek a hatására, emiatt pedig lényegesen több inzulinnak kell jelen lennie a vérben ahhoz, hogy sejtekbe cukor kerülhessen. Ennek ellensúlyozására a hasnyálmirigy egyre több inzulint termel, emiatt nem tudja ellátni egyéb feladatait. A kutatók szerint a zsír lerakódását a testben hormonok szabályozzák. Állatkísérletek konkrétan bizonyították, hogy a zsírszövetben képződő hormon, az adiponectin a védekezésért felelős. Elhízott egerek esetében a magas hormontartalmú állatok egészségesek maradtak, az alacsony hormontartalmúak viszont megbetegedtek.

Az adiponectin hormon segíti a zsírégetést, gyulladáscsökkentő hatású és növeli a zsírraktározó sejtek számát a bőr alatti szövetekben - tette hozzá Norbert Stefan. Az egészséges bőr alatti zsírszövetnek fontos szerepe van a védelemben, mert megakadályozza a felesleges energia köztes tárolását.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy mostantól kezdve mindenki nyugodt szívvel annyit ehet, amennyit akar, és azt, amit csak megkíván. Az elhízott, de egészséges emberek egyharmada ugyanis csak némi előnyt kap, egy ausztrál felmérés szerint nyolc év után náluk is jelentkeznek az anyagcsere-betegségek . A kívánatos tehát továbbra is az, hogy együnk kevesebbet és mozogjunk többet, hiszen azok a túlsúlyos emberek, akik amúgy egészségesek, így kímélni tudják szervezetüket, és elkerülik őket az anyagcsere-betegségek. Ha nem is tudnak lefogyni, legalább nem növekszik a testsúlyuk, és ez is komoly eredmény.

A cikk a Spiegel Online összeállítása alapján készült.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!