Sok kövér nő azt hiszi magáról, hogy karcsú

Minden negyedik túlsúlyos nő abban a hiszemben él, hogy valójában karcsú, mivel annyira elterjedt a kövérség, hogy elveszett az egészséges súly fogalma - figyelmeztettek amerikai kutatók.

A Texasi Egyetem kutatói több mint kétezer nőt kérdeztek meg méreteiről, étrendjéről és mozgástevékenységéről, majd meg is mérték őket. Kiderült, hogy a túlsúlyos nők 25 százaléka és a normál súlyúak 16 százaléka rosszul ítélte meg saját súlyát - írták a szakemberek az Obstetrics and Gynaecology című szaklapban a The Daily Telegraph internetes kiadásának ismertetése szerint.

Az afroamerikai és a spanyol ajkú túlsúlyos nők közül többen gondolták magukról, hogy egészségesek, mint a fehér nők. A normál súlyúaknál fordított az arány: több fehér nő hiszi magáról tévesen azt, hogy túlsúlyos. Azok a normál súlyú nők, akik kövérnek vélték magukat, kétszer olyan gyakran hagytak ki étkezéseket, fogyókúráztak és dohányoztak, mint azok a túlsúlyos nők, akik karcsúnak hitték magukat.

A kutatók szerint az eredménynek komoly következményei vannak a túlsúlyt megelőző programokra, mivel sok érintett nő nem ismeri fel, hogy részt kellene vennie bennük. Azok a túlsúlyos egyének, akik nem ismerik fel a problémájukat, jóval kisebb valószínűséggel figyelnek étrendjükre, és arra, hogy mozogjanak. Ebből fakadóan ki vannak téve a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek, a 2-es típusú cukorbetegségnek és más komoly zavaroknak - fejtette ki a kutatás vezetője, Abbey Berenson.

Ez különösen a szülőkorú nők szempontjából fontos, hiszen nagyobb eséllyel híznak el, mint a hasonló korú férfiak. A szülést követően nem mindenki szabadul meg könnyen a terhesség alatt felszaporodott kilóktól, hiszen az anyák ideje korlátozott, nem könnyű beleszorítani a rendszeres mozgást, és az egészséges étrendet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra