Napi szokásaink, melyektől fogyhatunk

A fogyás nem könnyű. Bárki, aki megpróbálkozott leadni pár kilót, tanúsíthatja. Hiába van meg a szándék, a táplálkozásra ösztönző ingerek valahogy felülírják. A reggeli rutinok módosítása azonban segíthet.

Ha mindent ugyanúgy csinálunk, mint korábban, kivéve, hogy kevesebbet próbálunk enni, a fogyási kísérlet eleve kudarcra van ítélve. Az éhség ugyanis nem hagyja nyugton az embert, és egyre frusztráltabb és idegesebb lesz tőle. Hatalmas akaraterővel lehet csak a zsigeri jelzéseknek ellenállni. És ez a legtöbb embernek nem is megy. A másik lehetőség, hogy nem egészen úgy éljük az életünket, ahogy korábban, és kicselezzük követelőző testünket és tudatalattinkat .

fogyás
A fogyáshoz nem elég kevesebbet enni, meg kell törni a régi rutinokat

Kicsivel több alvás

Ha nem tudunk eleget pihenni, akkor ez felkeltheti az étvágyat. Tanulmányok kimutatták, hogy az alváshiányos emberek többet esznek a megemelkedett hormonszintjük miatt.

Érvényesüljön a napfény!

Kimenni a szabad ég alá és élvezni a napsütést komoly segítség a súlycsökkenéshez. Ha erre nincs lehetőség, akkor is érdemes elhúzni a függönyöket, és hagyni, hogy a napsütés átjárja az otthonunkat.

Segít a sok fehérje

A reggeli a nap legfontosabb étkezése, és ha fehérjével feltöltekezünk, akkor ez segít hosszabb ideig megtartani a teltségérzést. A reggeli rántotta, főtt tojás, joghurt és pirítós remek reggeli.

Sok vizet kell inni

Naponta nyolc pohár vizet kell meginnunk, és az első frissítő pohárral már reggel el kell kezdenünk a folyadékfogyasztást. A víz segít, hogy fennmaradjon a teltségérzet, amely megfékezheti a kísértést.

Fogyasszunk megfelelő mennyiségű rostot, igyunk elég folyadékot, és ne feledkezzünk meg a testmozgásról sem! Íme az ideális fogyás legfontosabb alapszabályai. Részletek!

Nyújtás vagy jóga

Egy gyors reggeli edzés megadhatja az alaphangot a nap hátralevő részére. Egy 10-20 perces edzés képes fenntartani az ember energiáját egész nap.

Annyi séta, amennyi csak lehet

A gyaloglás remek módja annak, hogy javuljon az alakunk. Lift helyett érdemes mindig a lépcsőt használni.

Forrás: askdrmanny.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.